Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
IX. rész: Igazgatók
370 elterjedhetett s a történetírók bevégzett dolognak írták meg, minthogy kolostorba vonult s többé nem hallottak róla. De Rudolf és Ernő főherceg levelei alapján azt kellene feltenni, hogy 1585-ben Rómából megint megszökött s így jutott hurokra. Ezt a „rettenetes zavart“ csak némileg enyhíti az a feltevés, hogy az, akiről Rudolf császár és Ernő főherceg leveleiben van szó, nem a mi Palaeologusunk, hanem szédelgő, aki hamis utón jutott Palaeologus irataihoz és leveleihez. De ez ellen meg azt az ellenmondást lehet tenni: különös, hogy egy szédelgőt nem lehet szembesíteni olyanokkal, akik őt ismerték. Azon is megütődhetünk, hogy fia az egész hosszú fogság alatt nem hallat magáról, ha tudja, hogy ez az ő apja. De egyéb okai is vannak. A tárgyalás alkalmával a bírák megállapították róla, hogy címei hamisak, hogy Rómában nem keresztelték meg, amint állította, hogy a nő, akit nejének mondott, nem velencei nemes asszony a Cornaro-családból, hanem egy szegény aszszony, akit Velencében az utcáról szedett fel, hogy ő egy züllött kalandor, aki cigányokkal vándorolt s megkísérelte börtönét kitörni s hogy általában szédelgő, csaló a leggonoszabb fajtából. Hogy lehessen ezeket a megállapításokat összeegyeztetni — kérdi Landsteiner — a róla szóló többi adatokkal, amelyek szerint őt mindenki szereti, nagyrabecsüli, tudós, aki egy ideig az udvarnál nagy tekintélyben állott, nyugdíjat élvezett s tanácsosi címe volt? Vagy talán egy ellene szőtt intrika áldozata, melyben a főherceg komornyikja ellenségeinek eszköze volt? A Landsteiner monográfiájának végső eredménye az, hogy ebben a kérdésben nem lehet végleges ítéletet mondani és állást foglalni mindaddig, míg a rávonatkozó minden adat és okmány nem kerül nyilvánosságra Kanyaró4 Palaeologus elfogását a Dávid Ferenc mocsoktalan emléke megmentéséért írt Defensio kinyomattatásával magyarázza. Dávid Ferenc elítéltetése után hívei az elítélt mocsoktalan hírét és emlékét meg akarták menteni. Ezek: fia János (nem Ferenc 1), ki már hazajött külföldről, veje Trauzner, Bogáti, a kolozsvári nagy schola igazgatója. Megírták Dávid tragédiájának történetét, kiegészítették kéziratban maradt utolsó műveivel, a Socini és Dávid közt lefolyt vitával, a lengyel eklézsia ítéletével s az egészet kiküldték Jakobinus Bernáttól Palaeologushoz. Ő meg szép védelmet írt Dávid érdekében, Socinit és Blandratát súlyosan elítélte, a lengyel eklézsiák illetéktelenül beavatkozó ítéletét pontról-pontra megcáfolta. Ki is nyomatta Defensio Francisci Davidis címen egy kötetben, talán a Majna melletti Frankfurtban. A kolozsváriak is csakhamar 4 Bogáli zsoltárai az árulók és üldözők ellen. Kér. Magvető, 1902.
