Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VII. rész: Internátus
271 lett, hogy ehelyett adjanak a könyvtár részére 100 drt. Ezt az összeget fizették 1830-ig zsákpénz címen. Gálffy József (szül. 1788 febr. 20.) Bencédi felkérésére diáksága élményeiről 88 éves korában feljegyzéseket tett, melyben írja, hogy a zsákpénzt mint új deák 1804-ben ő is fizette. A deákok ironikusan azt mondották, hogy ez a pénz a státus zsákiába folyt be, innen kapta a nevét. 1806-ig kenyér-vámért adták bérbe a sütőházakat. A vámot egy diák provisor szedte be, a tanulóknak a piacinál olcsóbb árban adta el s ha nem volt készpénzük, hitelbe is adhatta. Három hónaponként kellett elszámolni a bevételről a státus pénztárnokának. 1788 ápr. 19-én (Fase. VI. 459.) a régi provisor (Zoltán István) tanítónak rendeltetett Szovátra, újat kell választani. Mivel azonban a két sütőház bérbe van adva (208 mfrtért), a hivatal dolgai úgy megapadtak, hogy nem szükséges külön ember. Ezért rábízzák az exaktorra addig, míg a sütőházak megint házikezelésbe kerülnek. A bérlők Ágoston István és Mikó András. Ezek az 1796. évi Főtanácshoz folyamodtak, hogy a bérből egy ángáriát engedjen el, mert „tetemes károsodásuk volt a billerházak romladozott volta s egy helyből másba lett átépíttetése miatt“. A Főtanács egy felet elenged. 1806 febr. 9-én, minthogy a sütőházak bérleti ideje letelik s a mostani szűk idők mostohasága miatt sok ifjú élelmét nem tudja megszerezni, nem adják bérbe, hanem más „bekkernéket" fogadnak s határozzák, hogy a perceptor felügyelete mellett egy alkalmas diák adminisztrálja, aki bevévén hetenként a vámkenyeret, azokat szegényebb sorsú, de jó igyekezető és erkölcsű ifjaknak bizonyos ideig hitelben s a piacinál olcsóbb árban szétosztja s 3 havonként a pénzről elszámol a perceptor keze alá. 1806 márc. 6-án Körmöczi igazgató a sütőházak kezelői számára következő szabályzatot adja ki (Fase. IX. 82.): 1. A sütők minden sütetből egy fél, tehát két sütetből egy egész kenyeret kötelesek adni az iskola számára, még pedig olyan minőségben és mennyiségben, amilyen a vámolt anyagból készül, ezért a provisorn.k (= egy diák) naponként kötelessége megvizsgálni a sütőházat, amikor s ahányszor sütnek, külön naplóba feljegyezni, hogy ez alapon minden csalárdságot meg lehessen akadályozni. Ha valamit észrevesz, köteles az igazgatónak azonnal jelenteni. 2. A szombati, vagy vasárnapi kenyérbeszolgáltatásnál 2 esküdt legyen jelen, akik aláírásukkal igazolják a beadott kenyerek számát. 3. A vevők saját aláírásukkal igazolják, ki mennyit, mely napon, milyen árban vett. 4. A provisor 3 havonként köteles a beszolgáltatott kenyerek áráról elszámolni. 5. Akik vételkor nem fizetik ki az árát, kötelesek a következő évne