Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VII. rész: Internátus
257 kezdette, aki a cétusnak 6 dukátot s 36 mfrtot küldött. 1725-ig húsvétkor 2 diák ment oda legációba. 1726-ban pünköstkor kezdettek menni. Ezeket a concionatorokat nem a rektor rendelte ki, mint a többieket a szeniorral, hanem „szokás szerint“ a cétus szokott az exaktor mellé kísérőt adni, olyant, aki a cétushoz méltóan szerepelhet. Ez rendesen az, aki a katalógusban utána következik. Abrudbánya példáját az idők folyamán több jobbmódú eklézsia követte. A birtokos urak pedig a 18. században majdnem mind járattak legátust s a szegénység és nélkülözés e századában így járultak hozzá a diákok segélyezéséhez. A kapott honorárium egy része az illetőké volt, más része a közös kasszába ment felosztás végett. 1857-ben ez a rendszer is megszüntettetett, de eklézsiáknál máig is fennáll. A pénzszerzés egyik módja volt a betegeknél való virasztás, melyet azonban, minthogy sok visszaélésre adott alkalmat, a 19. század elején eltöröltek. Szokás volt az is, hogy a vidékről Kolozsvárra érkezett urakat és asszonyokat a diákok szerencsés megérkezésük alkalmával verssel, vagy örömtől áradozó beszédekkel üdvözölték (salutatio). A figyelemért kapott pénz a közös kasszába ment s felosztásra került. Ebben a figyelemben természetesen mágnások is részesültek, a fejedelmet is üdvözölték, gyakran a kormányzót is. Aztán az életfenntartás legközelebb eső módja a magántanítás volt. Diákok városi gyermekeket kaptak az igazgató intézkedéséből, akiket leckéikre előkészítettek, az iskolában felügyeltek, hazulról az iskolába s az iskolából hazakisértek s ezért vagy pénzbeli honoráriumot, vagy ebédet, vagy ebédet és vacsorát kaptak. Sok szegény székely fiú lett ilyen módon a magyar közéletnek derék munkásává. A magántanítás szüksége elsősorban a rendszerből folyt. Az alsóosztályúakat ú. n. köztanítók (publicus praeceptor), azaz idősebb diákok tanították. Érezhette a vezetőség, hogy ez a tanítás nem felel meg a követelményeknek, azért segítségére jött a magántanítás rendszerével, melynek egyik célja a tanítás és különösen a felügyelet, másik a szegény diákok megsegítése volt. De volt a létfenntartásnak egy olyan módja,is, amelyet a mai olvasó csodálkozással olvas s talán el sem hisz. És ez az, hogy a diákok mezei munkát, kapálást, kaszálást, aratást vállaltak, nemcsak Kolozsvárt, hanem elmentek egészen Tordáig, Székig, Fenesig. Fase. I. 147.1. olvassuk: Publica facultas datur studiosis excurrendi ad labores externos. 1640 julius 14-én szabadságot adnak a diákoknak mezei munkára (Fase. I. 205.) 1689 aug. 4-én (Fase. II. 463.), miután 1-én a plebánusnak „bevett szokás szerint“ egy napot arattak, a tanárok és a cétus jóváhagyása Dr. Gál Kelemen : A kolozsvári unitárius kollégium története. 11. 17
