Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)

VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés

22 alatt, különböző ceremóniái voltak szokásba. Voltak ezek között egészen hivatalos jellegűek, a főiskolák statútumai által előírt és megállapított formában. Es voltak olyanok, melyeket a közép­korban meglehetősen nyers és durva diákélet termelt ki. Ezeket a főiskolai hatóságok kezdetben hallgatólagosan elnézték, ké­sőbben tilalmazták. Mégis némileg enyhült és civilizáltabb for­mában még ma is sokat őriz ezek közül a német diákélet. Ilyen felavatási forma volt az ú. n. depositio1 és a penna­­lismus. Előbbit beaniának is hívták, a francia bee jaune-tól (= sárgacsőr), ami megfelel a fuchs-nak. Ez egy furcsa és kü­lönös ceremonia, mellyel az új diákot felvették a studensek közé. A ceremonia vezetője, a depositor, a jelentkezőre külön­böző színű ruhát ad, arcát feketére mázolják, kalapjára füleket és szarvakat kötnek, szájába disznóagyarat tesznek, aztán a hallgatóság elé vezetik, kérdéseket intéznek hozzá, melyekre felelnie kell, de a fogai közt levő agyartól nem tud beszélni, hanem csak röfögni, ezért a depositor disznónak nevezi. Egy kezével összeszorítja a nyakukat, míg a fogak kiesnek a szá­jukból. így veszítsék el a mértéktelenségüket és nagyétűségüket. Aztán leszakítja a fülüket, hogy tanuljanak szorgalmasan s ne legyenek szamarak, a szarvakat, hogy tegyék le durvaságukat. Aztán lefektetik, végig gyalulnak egész testén, hogy a művé­szetek így csiszolják ki lelkét. Végül egy fazék vízzel leöntik, hogy kezdjenek új életet, tegyék le rossz szokásaikat, gonosz hajlamaikat. Legvégül a filozófiai kar dékánja elé viszik, aki miután megvizsgálta ismereteiket, sót tett szájukba és bort öntött fejükre, mert a só a bölcsesség szimbóluma, a bor pedig meg­tisztítja a beania piszkától. Ne gondoljuk, hogy ez a diákok magánkezdeményezése volt. Törvény írta elő a prágai és erfurti egyetemen, hogy addig senkit fel nem szabad venni, míg a depositio rítusán át nem megy. Melanchton és Luther abban látták értelmét, hogy az életben sok méltatlansággal találkozunk, amit türelemmel kell elviselnünk. Későbbiek barbár és esztelen szokásnak minősí­tették s megvetették. Még borzasztóbb volt a pennalizmus, melynek rettenetes kínzásai nem egyebek, mint a depositio lúlhajtása. A kettő között lényeges külömség az, hogy a depositiot nem titkosan végzik, hanem hatóságilag kirendelt személy vezeti. A penna­­lizmust öreg diákok végzik újoncokkal szemben, akiket korcs­mákba, bordélyházakba visznek, rogyásig esznek és isznak — sokszor tisztátlan edényekből is, — összeverekednek, míg egyik-1 Az 1676. évi törvény 6. ponjta ugyané kifejezést használja: sic post­quam quattuor depositionis suae hebdomadas complevit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom