Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés
203 telén pl. egyszerre 8 tanuló feküdt egy tanteremben hólyagos himlőben. Ilyenkor betegápolónőt fogadtak, de erre az iskolában csak egy-egy magával is tehetetlen öreg asszony vállalkozott. Az ápolás nem volt s nem lehetett kielégítő, habár az orvos, dr. Gálfi Endre s főképen Kriza püspök áldott lelkű felesége minden lehetőt megtettek. Baj volt az is, hogy székely tanulóink, kivált kezdetben, féltek a kórházba meneteltől s betegségüket, amíg csak lehetett, titkolták inkább, semhogy kórházba menjenek. 1868-ban a tordai 300-ados zsinaton Fejér Mártonná Gyergyai Rozália alapítványát jelentették be, mely szerint férje emléke megörökítésére beteg tanulók segélyezésére, ápolási és gyógyítási költségei fedezésére 2000 irtot ad, melynek kamatjából V6 rész elkölthető, V« rész tőkésítendő s mikor így 2000 frt újból összegyűl, annak 8/6 rész kamata az iskola orvosának adandó tiszteletdíjul. Ez alapítványt az igazgató a következő év elején az ifjúságnak kihirdette s felhívta, hogy maga az ifjúság is tegyen valamit saját érdekében. Lelkesedéssel karolták fel az indítványt s megalkották a Betegsegélyező és temetkezési egyletet. Az alapszabályokat a Főtanács 1870-ben elfogadta. E szerint az egylet tagja minden felosztályú tanuló s egyszersmindenkorra 50 krt, félévenként 10 krt köteles fizetni. Ügyeit egy 12 tagú bizottság intézi, mely isk. év végén jelentést tesz működéséről. Egyelőre az egylet költségén csak a szegény tanulók vétetnek fel, Az alapot a majális jövedelmének csatolásával is gyarapították. 1872-ben a Főtanács is tanácskozik arról, hogy beteg tanulók jó móddal való ápolása céljából egy külön szobát kellene berendezni 5—6 ággyal, mert az országos kórház rendesen túl van tömve. A zsinat megbízza az E. K. Tanácsot a szükséges intézkedések megtételével úgy, hogy szükség esetén a közpénztárt is igénybe vehessék. Az 1873. évi Főtanácson jelenti az E. K. Tanács, hogy tanácskozott a dologban, de a szükséges anyagi erő hiánya miatt nem volt semmi eredménye. 1873-ban az ifjúság 725 írttal egy 1000 frtos szöllődézsma váltsági kötvényt vásárolt. 1873 jun. 22-én Kelemen Benő a Görbeszappan-u. szögletén iskolai kórház céljára egy házastelket ajándékozott. Bejelentő levelében mondja: „meg vagyok győződve, hogy aki a nevelésre adózik, az Istennek adózik“. ígéri, hogy amíg él, jövedelmének tizedrészét a kórház fenntartására fogja adni. 3 ágyat be is állított s felszerelte ágyneművel Intézkedett, hogy állandó betegápolónő legyen, aki ott lakást kap. Az 1873. évi nov. Főtanácson ő és két leánya 1500 frtot adtak s egy negyedik ágyat felszereléssel. A kórház 2 szobából és konyhából állott. Az E. K. Tanács a gazdai teendőket a státus pénztárnokára bízta, a betegek körüli teen