Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)

VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés

194 Boros György, 1889-től Kanyaró Ferenc.1 A könyvtárnok köte­lességeit az 1878. évi Főtanács által megalkotott úfast/ds1 2 — tudomásom szerint az első — szabályozza. Ez utasítás alapján készült 1889 dec. 29-én egy újabb és részletesebb utasítás, mely ma is érvényben van. Minthogy ez — tudomásom szerint — nyomtatásban nem jelent meg, szükségesnek tartom közlését. Utasítások a könyvtárnok részére. I. 1. A könyvtárnok, mint az isk. könyvtár őre, felügyel a könyvtárszo­bákban elhelyezett mindennemű tárgyra. 2. Gondot visel a könyvtárhelyiségek, állványok, szekrények és ablakok stb. tisztántartására. 3. A könyveket, hogy por és moly által meg ne rongálódjanak, minden évben legalább egyszer leporoztafja. 4. Minden a könyvtárba bejutott darabot az e célra szolgáló naplóba azonnal pontosan bejegyez és a könyviár bélyegzőjével megbélyegez. A fel­­szerelési tárgyakat a leltárba beírja. 5. Minden egyes adományt bejelent a közelebbi isk. igazgatósági ülé­sen, beadván az adomány-levelet vagy lajstromot is, amelyen a kezéhez vételt elismeri, s azután az E. K. Tanácshoz felterjesztetik. 6. Csak az isk igazgatóság utalványára adhat ki pénzt, köttethet és vásárolhat új könyveket, rendelhet folyóiratokat stb. 7. A már állandóan elhelyezett könyveket és egyéb gyűjteményeket a könyvtári szabályzat rendelkezése szerint kezeli. 8. A kiadásra nem engedélyezett könyveket, kéziratokat és egyéb műveket senkinek ki nem adja, ellenben készséggel szolgál az engedélyezett műveket kiadni kérőknek. 9. A kikölcsönzött könyveket a kikölcsönzésre szolgáló könyvbe, a kivétel napjának megjelölésével, bejegyzi s az illető kivevők sajátkezű név­aláírásával elláttatja, a visszahozatal napját is pontosan bejegyzi. 10. Különös gondot fordít arra, hogy a künnlevő könyvek a kellő határ­időre visszaadassanak, miért is a beadni elmulasztókat a beadásra felhívja s ha [elhívásának eredménye nem lenne, az esetet bejelenti az isk. igaz­gatóságának. Az előfizetett, több fűzetekben megjelenő munkákat és a folyóiratokat nyilvántartja, az elmaradottakat a maga idejében megsürgeti. Az időszaki szak- és folyóiratokat a tanárok használatára 2 hónapig az isk. igazgatósági teremben hagyja, ezután visszahelyezi a könyvtárba. 1 Símén D.: Az unitáriusok kolozsvári főiskolájának könyvtára. És: Az unitáriusok könyvnyomdái és azok kiadványai. Kér. Magvető, 1877. 2 utasítások, melyeket az unitáriusok E. Főtanácsa 1878 augusztus 26-án . . . megállított. Kolozsvár, 1878.

Next

/
Oldalképek
Tartalom