Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés
163 Sándor, Kelemen Lajos, ifj. Gyergyai Ferenc. A társaság vagyona 232 írt 57 kr, melyből könyvekre, lapokra s egyéb szükségesekre kiadtak 227 írt 42 krt. A könyvtár szépen gyarapodott, melyet 1841-ig minden iskolai év végén megvizsgáltak a biztosok, nyárára az iskola könyvtárába tettek s ősszel kivévén, valamelyik lakószobába helyezték el. Hozzájárultak a magyar tud. akadémia megalapításához, melynél egy szerény összeg így van bejegyezve: Á kolozsvári unitarium Collegiumbeli olvasó társaság adománya. Az év utolsó felében Veress József és Gedő László a már meglevő Remény mellett megindították a Remény-lapokat, melyek hetenként egyszer jelentek meg. Ez évben indult a Beszédtár is, melyben meg van többek között a Gyöngyösi István, Fejér Márton, Kriza János és Bomhér Sándor kiküldöttek által Wesselényit nevenapján (1834 dec. 6.) üdvözlő beszéd és a megtisztelt válasza. Jellemző Wesselényi válaszából: jaj annak a hazának, melynek öregjei „megrögzött előítéletektől szorosan láncoltainak“, férfiai „a lomha puhaság párnáján fetrengenek“, ifjai „az előítéleteknek, balvéleményeknek és az önkénynek rabszolgáivá aljasodnak“, Beszéde végén boldognak mondja az ifjúságot, mert „vallásuknál fogva már oly születést s következőleg nevelést kapnak, hogy a sok előítéletektől és babonáktól már gyermekkorukban mentekké tétetnek“. 1835—36-ban a városból tiszteletbeli tagokat is választanak s megindítják a Serdületet, a következő évben indul a Serdület mellett a Virulat, 1837—38- ban Jakab Elek és Kőváry szerkesztésében az Ébredő. Már e nevek magukban is programmot jelentenek. Az 1838—39. évet Örömév néven ismerteti Kozma, mert 1838 dec. 12-én megjelent a Remény c. zsebkönyv. Nagy az öröme az ifjúságnak. Kőváry beszédet tart: az érdem nem az övék, ők csak eszközök, mert „a kor, állásunk és a haza parancsolának mindent“. A könyvet a hazának ajánlják fel: „Nyisd föl könyvünket, anyanyelven szólnak abban hozzád, az Árpád dicső nyelvén Árpád unokáihoz. Gyönge és homályos az, de bocsáss meg, mert mi csak most tudók meg, hogy nem Róma ivadéki vagyunk s ezért nem tudunk jól nyelveden édes hazánk". A zsebkönyvet megküldik az akadémiának és Schedelnek, aki az akkor legtekintélyesebb kritikai lapban, a Schedel, Vörösmarthy és Bajza Athenaeumja melléklapjában, a Figyelmezőben nagy elismeréssel nyilatkozott a kis könyvről. Nevezetes jelenségnek mondja s kiemeli, hogy egy kisded felekezetből 10 ifjú lép fel, „teljesen jártas legújabb költészetünkben, birtokában a nyelvnek és formának s végre ezek között is nehányan velősen kifejezett poétái tehetséget bizonyítók“, ők vannak hívatva arra, hogy Erdélyben egy szebb korszakát kezdjék meg a költői literatu-11*
