Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
III. rész: A magyar-utcai iskola
366 egyetem hallgatója volna“. Tele van a lelke a filanthropisták humánus gondolataival, a „valóságos megvilágosodás“ égető vágyával és Sebes Pál torockói rektort kérve kéri és ismételten sürgeti, hogy vegyenek jó könyveket és olvassanak, nehogy „a világ hálátlanságáért könyvgyűlölő legyen“, mert különben elmarad „a sebes lépésekkel haladó világ geniusától“; ne álljon be azoknak a pipa-collectoroknak sorába, „akik az esztendő folyását azzal mérik, hogy minden évben eggyel szaporítják pipáik számát". A száz esztendőn keresztül tanuló fiúnak hasonlóan állandóan tanuló apja, aki kijelenti, hogy „az iskolák iránt nagyon kényes Ízléssel vagyok, akinek fiához méltó finom nyelvészeti megjegyzései vannak, aki a fordítókról azt mondja: „minden sorukból kitetszik, hogy sem magyarul, sem németül nem tudnak“. Mintha fiát hallanók, aki a 40-es évek közepén ezzel a megállapítással kezdi küzdelmeit a magyartalanságok ellen. Csak abban térnek el, hogy az apa Kazinczyról azt mondja, hogy „igaz fordító volt, nem nyögő“, a fia pedig az idegen mondatfűzések beárasztásával épen őt vádolja. Abban is egymásra ütnek, hogy az apa „megszégyenlette magát, hogy oly kevés unitáriusra akadt" a kolozsvári Prédikátori Tár előfizetői között, amit annak tud be, hogy belső emberek újságokat, folyóírásokat nem olvasnak s fájdalommal kiált fel: Messze vagyunk még mi attól, amihez közelítenünk kell l“8 10 évvel azután fia épen ebben a gondolatkörben mozog, midőn az elmaradott, alig pislákoló középkori mécsesű iskolát az új kor Lagrandi lámpájával hasonlítja össze. Az öreg Brassai érdeklődése, épen mint fiáé, egyetemes irányú, nem korlátozódik kizáróan a magyar nyeív és irodalomra. Ilyen irányú az Aranyosrákosi Székely Sándor érdeklődése, aki már mint süldő diák csatlakozott az 1814—18 évek között a Döbrentei irodalmi köréhez, kiről hálásan zengi az akkori idők klasszikus stílusa szerint: És honni lantot nyújtál ifjainknak S óhajtva intéd őket zengeni, Felvonja húrját már a lantverő S szokatlan ének zengedez körűié. Ezt a honni lantot az iskola nemcsak nem adta, de tiltotta s a szokatlan éneket minden lehető módon üldözte. S mégis A székelyek Erdélyben, „egy csodálatos sugallatnak“ ez a műve, (Schedel—Toldy) az unitárius kollégium padjai között született meg oly korban, „melynek nem volt jelene, s Brassai Sámuel alsószentmihályfalvi pap levelei Sebes Pál torockói igazgatóhoz. 1830—1836. Kér. M. 1892.
