Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
III. rész: A magyar-utcai iskola
258 meséink nem küldtek volna három év alatt több mint 1000 véka gabonát a kolozsvári és tordai iskola számára, éhen kellett volna pusztulniok, mondja Benczédi (Iskoláink megmentése a múlt században, K. Magvető, 1877.). Az 1720—1721. évekről kevés adatunk van, mert Jövedécsi, a katholikussá lett unitárius lelkiismeretlensége miatt sok okmány elkallódott s a jegyzőkönyveket is hiányosan vezette. De a szükség nagy volt, mert Dániel Ferenc és Péter, Simon Mihály, Sándor Gergely és Balog Zsigmond 1721 jun. 18-án a Tordaaranyosi gondnokokhoz levelet írnak,1 hogy a híveket adakozásra buzdítsák, „melyből az eklézsiában mind az tanítóknak, mind az tanulóknak valami consolatioja redundáljon“ s mellékelvén a megkeresendők listáját utasítják, hogy igaz keresztényi kötelességökre kényszerítsék, hogy az eklézsiái közönséges szükségre annuatim conferálni ne sajnálják. A következő 1722 dec. 6-án Simon Mihály, Dániel Ferenc, Sándor Gergely meginditó hangon kérik a vidéki köri gondnokokat, hogy gyűjtsenek a kolozsvári scholabeli deákok intertentiójára, minthogy egyéb fundusunk nincs s magunkra kell vennünk annak terhét, hogy legyen egy „kis cassa eíemosinaria, melyből sustentálódják az itt tanuló ifjúság“. Szomorúan látják némelyek hidegségét, hogy némely egyházkörből még semmit sem adtak be s félő, hogy a tanuló ifjúság nem subsistálhatván, többé schola nem lesz és így nem lévén a falukban levő eklézsiák defectusát honnan suppleálnunk, eklézsiáink is elfordulnak. Az 1723 jan. 20. téli főtanács a vagyont és jövedelmet számbavevén, javasolta, hogy ezeknek egy része tökésíttessék s csak a másik rész fordíttassék a szükségek fedezésére. Ily módon évenként 298 frt 66 drt. lehetne tőkésíteni. De ez az állandóan éber gond sem járt kellő sikerrel a már érintett gazdasági bajok miatt. A deákok septimanalisát vagy 8 hónapon keresztül nem tudták kiadni. Ezért 1723 őszén a sok éhezés és koplalás miatt az iskolát elhagyták s elmentek a patrónusokhoz nyomorúságukat elpanaszolni. Ez az eset sok bosszúságot okozott; de másfelől alkalmul szolgált arra, hogy dec. 13-án a köri kurátorokhoz felszólító levelet küldjenek, melyben előadják, hogy ők maguk ugyan megadóztatták magukat, de minthogy a deákok restanciájára s jövendő subsistentiájokra nincs fundus, kérve kérik őket, emlékezzenek meg a növekedő ifjúságról“.1 2 1 Ifj. Biás István: Unitárius egyháztörténeti adatok, Marosvásárhely, 1910, 11. 1. 2 Ifj. Biás István, id. m. 17.
