Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
I. rész: Az óvári iskola
164 „az községet megáldván, az bibliát nagy sírással zokogással lehozta és az egész cultus alatt rettenetes sírás és zokogás volt“. Ez után kimentek a templom ajtajába, a katholikusok azt izenték, hogy hallomásuk szerint a ref. szászok templomát nem akarják átadni s ez esetben hiába nem is jőnek. Mire azt üzenték vissza, hogy egészben adják a ref. templomát és az unitáriusok scholáját cum suis pertinentiis, az melyeket unitárius uramék bírtak most de praesenti. Látván, hogy „csak haszontalan ebbeli munkájok és mesterségek“, előjöttek. Akkor Vass György beszédet intézett hozzájuk. A katholikusok magukra, náluk nélkül, nem akartak bemenni. De azután együtt bementek. Onnan az iskolába, melynek ajtaja nyitva volt, végig járták „és midőn arra az udvarra jutottak volna, az holott a szászok temploma is volna, ottan világosan és aperte megmondtam, hogy semmiképen azt a templomot nem adjuk, mint nem is ígértük sem egyszer, sem máskor“. Mikor látták, hogy efelett nem lehet okoskodni, abbahagyták. Az átadó bizottság innen Monostorra ment. így végzi a leírást: Isten oltalmazzon minden keresztény jólelkű atyámfiát ilyen szolgálattal“. Handsáros János senior (Fase. I. D. 1—2 és II. 556.) így írja le a kiköltözést: „Mikor a követek a napokban Bécsből viszszatértek, amit addig nagy fájdalommal és szomorúsággal csak hallottunk, most nyilvánvalóvá lesz. Ki kell költöznünk iskolánkból. Nagy tömeg nézőközönség gyűlt az Óvárba. Búcsút vesznek az iskola mellett lakó polgároktól, köszönetét mondanak nekik jóságukért. Az ifjúság csengettyűszóra sorakozik s megindul az új helyiség felé. Szomorú menet, tanulók és tanárok könnyhullatása között! Plebánus volt Jövedécsi András püspök Almási Mihály, rektor Kolozsvári Dimién Pál, papok Ajtai Mihály, a szászok részéről Schyrmer János, lektorok Régeni Mihály, Dombai János, szenior ő, „a szerencsétlen csillag alatt született Tordai Handsáros János“, exaktor Szentgyörgyi Dániel. Az Isten könyörüljön rajtunk, és haragjának több nyilával ne döfje át sziveinket, bűneinket ne tekintse éles szemeivel és minden viszontagságoktól és veszedelmektől, melyek fenyegetnek és melyektől napról-napra gyötörtetünk, óvjon meg, hogy egész életünket neve dicsőségének gyarapítására és lelkünk örök üdvére szentelhessük.
