Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
I. rész: Az óvári iskola
150 Március 25-érőI a vallások képviselői elmondják: a nyug talanság oka az, hogy a nép templomok elvételéről beszél s félni lehet, hogy zavar lesz, ha a félelmet nem oszlatják el leikéből. Hozzájárult ehez az is, hogy katholikus urak a múlt évi tordai országgyűlésen fenyegető kijelentéseket tettek. S ezen kivül azt is mondották nyíltan: akár akarunk velük megegyezni, akár nem, minden úgy lesz, amint ők akarják. Aztán: Vizkeleti pater istentisztelet alkalmával buzdította hallgatóit, hogy tervüket szorgalmazzák, mert itt az ideje ügyük előmozdításának. Ezekre a tábornok írásban nem adott feleletet, csak élő szóval márc. 26-án. A három vallás képviselői most azt kérik, mutassák ki, hogy mely szavak és kifejezések sértők rájuk nézve a diplomában. A katholikusok márc. 27-én azt felelik: ámbár erre nem volnának kötelesek, mégis előadják, hogy kívánságaik (a 6 pont) megvannak magában a diplomában. Erre elhatározzák, hogy a három vallás megbízottai külön-külön tanácskozzanak, véleményét mindenik foglalja írásba s azután együtt határozzanak. A mi képviselőink véleménye ez (márc. 28.): mindenik vallás a maga alkotmányában és állapotában, melyben ő Felsége találta, maradjon meg s abban ne zavartassanak. A katholikusok csak a többi vallások biztonságának és alapjának nyilvánvaló felforgatásával kívánhatnak többet, ami bekövetkezik, ha a diploma két első pontja a katholikus urak kívánsága szerint felbomlik. A szerződéskötésben nem látnak semmi biztonságot, mert ha a katholikus urak követeléseit elfogadnák, a diplomától teljesen eltérnének. A vallás biztonságát inkább ebbe helyezik s nem a szerződésbe. Erősen remélik, hogy a király nem változtatja meg biztosítását, hanem megtartja. A három vallás megbízottjai ezután közös gyűlésben felolvasták véleményüket s azt határozták, hogy az egyességet személyes tárgyalással is kisértsék meg. Erre a célra 3—3 megbízottat küldöttek ki, a mi részünkről Sárosi János főjegyzőt, Joó Mihály fiskális direktort és Horváth Ferencet. A beszélgetés így folyt le: Először arra kérték a katholikusokat, hogy 6 pontjukat vonják vissza, hogy ne zavarják fel a többi vallások nyugalmát. Ä katholikusok ezen nagyon felindultak, de a megbízottak lecsendesítették, mert megígérték, hogy készek a megegyezésre, csak kívánjanak olyant, ami a többi vallásokat ne forgassa fel. Ezek után a katholikusok 6 pontjukat kezdték magyarázni: 1. Hogy püspökjük legyen, ami a diploma 1. pontjában benne van. Erre a megbízottak azt mondották, hogy ha a katholikus püspök azzal a hatáskörrel jő, amilyennel ezelőtt