Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)

Első könyv

zonyosan ember. Miért tanítja hát erről az Antdkrisztus, hogy angyalok vagy férfiak alakjában jött, és nem volt vére? Hozzáteszi azután (nehogy valaki is kételkedjék) a három mennyei és három földi bizonyságot. De az Atyaisten, kinek egymagának a tanúbizony­sága mindeneknek előtte áll, megmutatta, hogy Jézus előtt nincsen és soha nem is volt fia. A mennyből is kinyilatkoztatta, és tanúságot is tett arról, hogy ez az ember Jézus, az ő legkedvesebb fia. A Lk 24,39-ben Krisztus is bizonyságot tett arról, hogy ő ember volt, éspedig feltámadása után is, ezt mondván: „Tapogassatok meg engem és lássatok, mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van”. Ebben tehát mi is megnyugod­hatunk. Az Antdkrisztus pedig, akinek nincs Istene, s nem is elégszik meg ennek a tanúságtételével, keressen magának más Krisztust, akinek nincs húsa és csontja. Amellett fontold meg, vajon mi nem testvérei vagyunk-e Krisztusnak, Isten egyszülött Fiának? Vajon — mondom — nem vagyunk-e csont a csont­jaiból, s nem vagyunk-e hús Krisztusnak, Isten tulajdon Fiának a húsából? Az Ef 5,30 szerint: ha hús vagyunk az igazi Krisztusnak húsából, hogyan hinnők, hogy van valamely Krisztus, akinek nincs húsa, kiváltképpen mivel mindenekben hasonló mihozzánk a bűn kivételével? Végül pedig, ha János semmi mást sem hagyott volna azonkívül, amit az ljn 4,2—3 és a 2Jn 7-ben is megismétel, akkor is alaposan meg tudná cáfolni az Antikrisztust az ő csinálmányával együtt. Világosan leírván ugyanis az Antikrisztust az ő csinált Krisztusával egyetemben, így szól: „Valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; és valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak (nem azt mondta: a testbe), nincs az Istentől, és az Antdkrisztus lelke az, amelyről hallottátok, hogy eljön, és most (jegyezd meg) a világon van már,” és aki ilyenformán gonosztevő és Antdkrisztus. Mondható-e valami ennél világosabban az Antdkrisztus ellené­ben? O ugyanis azt koholta, hogy Krisztus a test előtt, vagy test nélkül jött, és az Otestamentum idején beszélt az atyákkal, vitatkozott velük, és köz­benjáró volt. Valóban azt hiszed, hogy János ettől a testben megjelent Jézustól kezdené el Krisztus megismerésének és eljövetelének leírását, ha va­lami más test nélküli Krisztust vagy test előttit ismert volna? Bizony, ha Krisztus a test előtt eljött volna, nem mondana igazat itten János; ha akkor régen valóban beszélt, akkor tévesen tanított volna a Mt 4,17, az ApCsel 1,1, s Pál a Zsid 1,1-ben, a 2,14-ben és maga János is az 1,15-ben, hogy ő a János küldetése után kezdett tanítani és prédikálni. Ha valamit cselekedett volna a test előtt is, hamisan mondotta volna János a 2,11-ben, hogy' Krisz­tus csodáinak vagy cselekedeteinek kezdete Kánaánban volt, és a második csoda, a kappernaumi: Jn 4,54, majd Zsid 2,4 stb. Épp úgy ellentmondanak tehát egymásnak a „testben jön és test nélkül, avagy test előtt” kifejezések, mintha valaki azt mondaná, hogy valaki ember, avagy az ember előtt létezett. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom