Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)

Bevezető

Az ezt követő, az olvasóhoz címzett és három disztichonból álló vers az isteni igazság feltartóztathatatlan diadaláról beszél. A csak ebből a kiadvány­ból ismert szöveg szerzőjéről semmit sem tudunk. Érdemes megjegyeznünk, hogy Dávid Ferenc Rövid magyarázat című művének elején ugyancsak három latin disztichon olvasható, ám ezek János Zsigmond címerét verselik meg. Az ezt követő három fejezet történetfilozófiai jelentőségéről szóltunk. A Praemonitiones címlapjának hátlapján a kegyes olvasóhoz intézett újabb néhány sor van, majd Krisztus, Pál, Péter, János és Júdás apostolok jöven­dölései, illetve ezek magyarázatai olvashatók. A magyarázat egyik részlete a hamis Krisztus kitalálásából vezeti le a további tévtanokat, ezt később — némi módosítással - megtaláljuk majd a De regno Christi című kiadvány De genealógia Antichristi alcímet viselő részletében. A romlást leíró további két fejezet közül az előbb álló kevésbé gazdag konkrétumokban: az a lényege, hogy az egykori paradicsomi csábítást megismételve a Sátán különféle, Bib­lián kívüli szavak hozzátoldásával rontotta meg az egyszerű apostoli tudo­mányt. Jóval konkrétabb a harmadik fejezet. Itt olvasható a fentebb már méltatott nagy jelentőségű történeti áttekintés a szentháromság-dogma születéséről, majd bírálóiról. Az önálló címlap, a külön ajánló sorok, továbbá az, hogy a címlapon az egész kiadványban egyedülálló módon nincs feltüntetve a caputprimum meg­jelölés, arra utalhatna, hogy az első fejezet önállóan is napvilágot látott. A szakirodalomban korábban senki sem gondolt erre a lehetőségre. Régóta ismert viszont, hogy a további két fejezet megfelelője megtalálható Dávid Ferenc Rövid magyarázat című művének első részében. Kimutatható az is, hogy Dávid Ferenc magyar szövege didaktikusabb, s helyenként szemléle­tesebb beszédmóddal is alkalmazkodik a szélesebb közönség igényeihez. A latin és a magyar szöveg között néhány esetben lényeges eltérés van (a latin elismeréssel beszél pl. Origenészről, míg a magyar elmarasztalólag), s jóval gazdagabb a latinban a szentháromságtant bírálók listája. A magyar hagyo­mány ennek ellenére Dávid Ferencnek tulajdonítja ezeket a fejezeteket, s erre hajlik Pimát Antal is, aki nem tartja kizártnak azt sem, hogy Grzegorz Pawel is publikált a második és harmadik fejezetnek megfelelő anyanyelvi (lengyel) változatot. Lech Szczucki úgy véli, hogy az olasz eretnekekről részletes átte­kintést adó harmadik fejezetnek Biandrata lehet a szerzője. Ezt magunk is valószínűnek tartjuk, s a fentebb említett eltérések miatt kétségesnek véljük az első kettő esetében is Dávid Ferenc szerzőségét. A negyedik fejezet, hatalmas visszhangot kiváltva, képekkel gúnyolja ki a szentháromságot. Nagyon valószínű, hogy a nyolc képből az első hat valóságos képzőművészeti alkotásokról készült metszet, míg az utolsó ket­tő bizonyosan önálló lelemény. A parodisztikusan elrajzolt metszetekhez ugyanilyen szövegek csatlakoznak, amelyek forrásait azonban még nem vizsgálták meg alaposabban. (Hasonló fametszeteket közölt egyébként az 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom