Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
II. Az unitárius hittan főbb pontjai
43 minket felemelő és hatásaiban megszentelő ereje. A Szentlélek fogalma természetszerűleg Isten lényegéhez hozzátartozik, mert hiszen Isten legtisztább lélek, azaz szellem. Hogy miért kellett a Szentleiket úgy tekinteni, mint külön személyt, ez szinte nehezebben érthető, mint Jézus személyének istenivé tétele. Isten magát kijelenti egyfelől, másfelől pedig hat az emberre közvetlenül, lelkének erejével. Ez a két tevékenység az, ami által az emberhez közeledik. Mind a két tevékenység csak akkor éri el célját, ha visszhangra talál az emberi lélekben. Hogy ez a visszhang keletkezhessék, annak kedvező feltételei megtalálhatók az emberi lélek azon rokonságában, amely fennáll az emberi és az isteni lélek között. Istennek tehát mindkét előbb említett megnyilatkozása a legszorosabb összefüggésben áll az emberi lélekkel. A Szentháromság elmélete következtében történt részekrebontás már kezdettől fogva súlyos következményekkel járt és sok nehézségbe ütközött. Azért nem szűnnek meg nyomatékosan hangsúlyozni az egységet, nehogy a hármasság túlsúlyra jusson. Különösen Luthernél látszik meg ez, aki Szent Ágoston nyomain haladva azt mondja, hogy: „unissime unum et simplicissimum Deum credimus". Luthernél nem az a kérdés súlypontja, hogy miként lehet a három egy, hanem az, hogy miként lehet az egy három. Azért nem is szereti a háromság kifejezést, mert nem tartja biblikusnak. Isten három munkájának: a teremtésnek, a megváltásnak és a megszentelésnek három személyre való eloszlása mellett nagyon hangsúlyozza azt, hogy az istenségben a legnagyobb egység uralkodik. A protestáns theologia csaknem változatlanul átvette a szentháromság elméletét, pedig egy újabb evangélikus hittan, Horst István (i. m. 243. lap), azt mondja, hogy a régi szentháromság dogma a protestántizmus által elfogadott formájában lehetetlenség az evangélikusok számára, ha lényegének és hivatásának tudatában van. Rade Márton hittanának első kötetében, (181. lap), azt mondja, hogy bármily tisztelettel viseltessünk az egyházi atyák munkája iránt, az a kétértelműség, amit az usia és a hypostasis, a substancia és a persona fogalmak körül találunk szerte foszlanak az élő Isten előtt. A régi koncepciót, amely Isten három személyének belső összefüggését, egymáshoz való viszonyát boncolgatja, metafizikai szentháromságnak nevezi a theologia történelme. Ezt a metafizikai formát a filozófusok is megpróbálták a maguk módja szerint alkalmazni. így Shelling és Hegel szerint ez az elmélet nem egyéb, mint az absolutum dialektikai
