Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
I. Bevezetés. A hittan jelentése
36 zetből, hanem hittani okokból is. A magunk köreiben eleddig úgy gondoltuk, hogy az unitárizmus kibontakozásának az u. n. dézsi egyezkedés (1638) vetett gátat s ez az oka annak, hogy hitelveinkben ezután az egyezkedés után csaknem két és egy negyed századon keresztül nem történt gyökeres változás. Ezt a felfogást nem cáfolja meg, sőt sok tekintetben támogatja az, hogy az antitrinitárius gondolat végleges és mindenre kiterjedő formája nem máról holnapra állott elő, hanem hosszú időn át tartó, egyszerre több irányban meginduló fejlődési folyamat eredménye. Lehet, hogy a dézsi egyezkedés nélkül is beállott volna a stagnatio a továbbfejlődés szempontjából s ez tartott volna mindaddig, amig részben Kriza püspök szubjektív irányba terelődött elgondolása és a külföldi hatások, főleg Channing megismerése nem mozdították volna elő az unitárius gondolkodás zátonyra jutott hajóját. Az említettek (Kriza és Channing) érdeme az, hogy az erdélyi unitárizmus hittana nagy lépéssel jutott előbbre az ő fellépésük, illetve megismerésük alapján s az objektiv antitrinitárizmus állapotából a szubjektív antitrinitárius felfogás kialakulásának útjára lépett. Ezen az állásponton a kereszténység igazságait, amelyek azelőtt a dogmákba voltak beleágyazva, kiemelte ebből a helyzetből s az ontológiai (dogmai) alkatrészektől megtisztítva a szubjektív elemet hangsúlyozva a lelki fejlődés alapján tartja megvalósíthatónak, amely fejlődésben nemcsak isteni, hanem emberi elemek is vannak azon lelki közösség révén, amely Isten és az ember között Jézus tanításai szerint is fennáll. A kereszténység tartalma eszerint a felfogás szerint a tisztán theologiai érdekkörből a jézusi értékek sférájába kerül bele, miáltal visszanyeri üdeségét és közvetlenségét. Amint látható, az egész fejlődési processusban a mozgató, a szubjektív elem, amely nem állandó és változatlan ugyan, mint az objektiv alkotórész, de éppen ebben áll rugalmassága és a fejlődés beláthatlan útjain való továbbhaladása. Jézus elgondolásának egyéni alkata, a lélekről alkotott felfogásában éri el tetőpontját. A kereszténység, amelyet Jézus tanít s amelyet életével alátámaszt, tisztán szellemi természetű, fejlődése csak az emberi lélek mélységébe való elmerüléstől várható. Az emberiség csak azáltal haladhat az értékelésnek magasabb fokára, ha többet törődik a lélekkel s pillantását befelé irányítja. Jézus egyedül az öntudat bennsőségét állítja értékesnek a törvény külsőségeivel szemben, azért hívja fel hallgatóságát arra, hogy törekedjék először a mennyeknek országára s minden egyéb az övék lesz. Ez
