Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
I. Bevezetés. A hittan jelentése
24 ján igyekszem megszerezni Istenről való ismeretemet, meit hit nélkül lehetetlen a vallásos tapasztalás és vallásos tapasztalás nélkül nem lehet Istenről ismeretet szerezni. A hit a vallásos tapasztalásnak szükségképpeni előfeltétele: benne van Isten létének feltétlen elismerése. Ez a kiindulópont. Ez még nem lelki élmény, hanem a lelki élményt is megelőző Istenre irányulás (intenció), amelyben benne van az Isten maga s amely Isten nélkül semmis. Tiszta intenció, mely kizárólag Istent tartalmazza s minden egyéb tartalmat kizár magából. Mindazok a szubjektív mozzanatok, melyek ehhez a tiszta aktushoz hozzátapadnak, lefejtendők róla, hogy lényegét és alapvető jelentőségét megérthessük. Brunner ennek az aktusnak szinte logikai tárgyilagosságát igen jellegzetes kifejezéssel „tiszta tárgyszerűségnek“ (reme Sachlichkeit) mondja. Ez az ősi vonatkozása az emberi léleknek Istenre, minden vitán és kétségen felül áll. Fölötte áll minden reflexiónak. Azért nem is kell és nem is lehet sokat beszélni róla. Jézus nem beszélt róla, mert nála megvolt a legtisztább és legzavartalsnabb formájában. Nála minden a hitből fakad, egész élete, minden cselekedete azon az állandó viszonyon alapul, mely őt Istenhez köti s tekintetét szünet nélkül őreá függesztve tartja. A theologusok, elkezdve Pál apostoltól máig, sokat beszélnek a hitről, mintha a reflexió segítségével jutnánk el hithez, holott ez utóbbi feltétele minden, az Istenre irányuló reflexiónak. A hit aktusának előbb vázolt természete fölöslegessé teszi a bővebb magyarázatot. A hit aktusában egyik oldalon ott van Isten, a másik oldalon az embernek reáirányított aktusa. Mindazok a mozzanatok, azok a tartalmi vonások, melyeket a hittel kapcsolatban szoktak emlegetni, a hitet követő vallásos tapasztalás szubjektív alkatában keresendők. Magának a hitnek csupán egyetlenegy formális vonását kell kiemelnünk s ez feltétlen volta, aminek következtében soha, semmi körülmények között sem semmisülhet meg. Az, ami a hitben, a hit által a lélekben megfogamzott, a vallásos tapasztalásban vetődik szét részeire s telik meg a vallásos lélekből fakadó gazdag tartalommal. Itt már beszélhetünk arról, hogy pl. a vallás az értelmen alapul, hogy az értelem útján jutunk el Isten megismeréséhez. Vagy lehet azt mondani, hogy az érzésnek van legnagyobb szerepe a vallásban és hogy a vallásos tapasztalás nem egyéb, mint Isten jelenlétének az emberi lélek érzésvilágában gyökerező élménye. Van olyan elgondolás is, amely a vallásos élményt az akarattal hozza összefüggésbe s akarati elemeket is meg
