Magyarság és vallás (Budapest, 1942)
Dr. Kovács Lajos: Az újszövetség mai problémái és az unizárizmus
71 szottak szerepet az evangéliumi történetek és mondások fejlődésében. A szóbeli hagyomány valódi szerzője egy kollektivitás: a nép, az első idők keresztény gyülekezete. Ez a formatörténeti iskola leglényegesebb megállapítása, melyen az utóbbi két évtized evangéliumi kutatása felépül. i Az evangéliumok történeti megbízhatóság szempontjából való osztályozása ezentúl nem játszik döntő szerepet, tudván, hogy egyetlen perikópa sem kerülte el a gyülekezet alakító kezét és a különböző tényezők befolyását. Az evangéliumok összeállítása teljes egészében az első keresztény gyülekezetek tényleges céljainak szolgálatában állott. A kultusz, a tanítás, a missziói prédikáció, az ellenféllel való apologétikai és polémikus vitatkozások mind annak bizonyítására szolgáltak, hogy Krisztus a Messiás, az ótestámentumi próféták betöltője volt. A gyülekezet Krisztusimádó volt. Ezek a tényezők nem csupán változtattak a hagyományon, hanem előidézték, megteremtették azt. A hagyomány alkotói, azaz az egész keresztény közösség egy döntő vallásos tapasztalat hatása alatt állva, meggyőződésüket ezekben a szavakban fejezték ki: Jézus, a Krisztus. Azok, akik alkották a hagyományt, nem egy történelmi személy történetében, hanem elsősorban az Isten fia megjelenésében voltak érdekelve. A názáreti Jézus összes cselekedeteit és szavait az evangéliumi százados szavai szemszögéből nézte a gyülekezet: „Bizony, ez az ember Isten fia volt!” — Jézus élete szükségszerűen természetfeletti színezetet nyert; ebbe a természetfeletti keretbe kellett Jézus tanításait és a róla szóló
