Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)

A deézsi egyezkedéstől a 19. század közepéig

tusról szól. Itt mindenek előtt azt a kérdést igyekszik megoldani, hogy mi az újszövetség? — „Az ábrázolásokra, vagy árnyképekre és jelképekre kitűzött idő lejárván, tetszett Istennek az ő legteljesebb akaratát kinyilvánitani s kegyelmének és irgalmának újszövetségét — mely testamentumnak vagy végrendeletnek is neveztetik — az egész világgal létrehozni. Ez ama kegyelmes kötés vagy szerződés, melyet Isten az utolsó időkben az egész emberi nemmel, az örök élet megnyerése felől, az ő Fia által kötött“. Ez a szövetség is feltételek kölcsönös megállapításából áll, t. i. isten parancsolataiból és jutalom igéréseiből, az emberek az Ígéret megnyerése reményében magukat a feltételek teljesítésére kötelezik. Az újszövetségben vizsgálódásunk tárgyai: a) A szövetségkötő felek; b) a szövetség közbenjárója ; c) a közbenjárói hivatal; d) a parancsolatok ; e) az Ígéretek és fenyegetések.

A szövetségkötő felek, egyfelől az Ur Jézus Krisztus Atyja és istene, másfelől az egész emberiség a bűnök megszokása és a félelem, valamint a haláltól való megszabadulás miatt. A szövetség oka: Isten kegyelme és irgalma. Isten jó tetszéséből megkönyörült az emberen, ennek nyomorúságos állapota miatt. Ez utóbbi gondolat a Heidelbergi Kátéra emlékeztet. Ezen bevezető gondolat után, amely a korábbi fejtegetésekkel a kapcsolatot teljesen fenntartja, Jézus Krisztus személyéről beszél, aki az újszövetség közbenjárója s akinek általános ismerete szempontjából szükséges az ő személyének és kötelességeinek vagy hivatalainak megismerése. Személyére nézve ismernünk kell születését, életét, halálát, feltámadását, felmagasztaltatását, menybemenetelét és Isten jobbjára üllését. Hivatalára nézve pedig papi, prófétai és királyi hivatalát. Ezekben semmi újat nem találunk a deézsi egyezkedés után keletkezett hitvallások és más iratokban megismert felfogásokon kivül. Jézus ember volta mellett határozott állást foglal az ő istensége, de nem örök és az atyával egyenlő istensége mellett s a mellett, hogy ő imádandó és könyörgéseinkben segítségül hivandó.

Szentábrahámi müve harmadik és legterjedelmesebb részében a keresztény erkölcstanról, vagy a keresztény vallás feltételeiről szól. Igen sajátságos, hogy ezen fejezetet a szentiélekről „való magyarázattal vezeti be, cimül adván : A szentlélekről, és az újszövetség más ígéreteiről s fenyegetéseiről. Szentábrahámi meghatározása az erkölcstanról a következő: „A keresztény erkölcstan- 94 -