Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)

A deézsi egyezkedéstől a 19. század közepéig

írás szerint. Amint mondja: „Ha ezek mind a szentirás szavaiban világosan vannak kitéve, ha a mi mondásainkat, erősítéseinket, azoknak bizonyítására eléhozott locusokban szóról-szóra olvasod: honnét veszitek emberek azt a bátorságot, amellyel minket minden éktelenséggel kárhoztattok ? Zsidóknak, török, cserkesz hitüeknek, bálványimádóknak, Istennélkül valóknak, kárhozatra méltóknak, átkozottaknak, zabola nélkül való bátorsággal mondottok, irtok és tartotok ?“ A csöndes védelem itten mégis kénytelen egy nemes páthosszal kitörni a sok méltatlan ráfogás és üldözés miatt. A negyedik és befejező részben pedig azon vád ellen tiltakozik, hogy azon okból kifolyóan, mert az unitáriusok a Jézus istenségét is hiszik, azért nem kétisten hivők, mintahogy ellenfeleik vádolják őket. Ebben a kérdésben sem hoz fel semmi újabb bizonyítékot, mint amit már annyiszor elmondottak a megtámadott unitáriusok.

Ez a könyv az unitárius sajtónak második terméke a 17. század végi káté után s mint ilyen a 18. századot nyitja meg a mi számunkra. Az unitáriusok a sok rossz után valami jót reméltek, mert az ember remény nélkül nem élhet, de reményeikben nagyot csalódtak. A 18. század még keservesebb volt a 17-nélis. Az apologia hangján kiérzik az unitárius egyházért és vallásért való nemes hevület. Látszik, hogy a főúri szerző azok ellen a vádak ellen védekezik, amivel támadják az ő szent vallását és ama vádakat mindenképpen visszaakarja verni. Nem lehet azt mondani, hogy nincsen meg az erkölcsi bátorsága arra, hogy az igazságnak, benső lelki meggyőződésének kifejezést adjon, de mennyire más a hangja, mint a 16. századi reformátoroknak. Amint Dr. Gál Kelemen megjegyzi, szinte bocsánatot kérnek az unitáriusok, hogy élnek, annyira lehetetlen helyzetbe juttatta őket a hatalom részéről való szorítás és a hatalom minden támogatásával bőségesen rendelkező más felekezetüek részéről folytatott állandó sajtó támadás. Ez az apologia a némaságra kárhoztatott unitárius lélek föllélekzése volt; egy alázatos kérés a keresztény társadalomhoz : ime, nézzetek ti is mi reánk azzal a türelemmel, amily szeretettel vizsgáljuk mi az Ur Istennek szent dolgait, mily lelkiismeretességgel tanulmányozzuk a szentirást. Mi elismerjük minden megokolt meggyőződésnek a jogosultságát, tegyétek ti is azt mi velünk ... Ez a hang, ez a kérés csendül ki az apológiából, amely a világ minden kincséért sem mondana valami újat, hiszem az unitárius hitelvekre rátették a béklyót a deézsi egyez- 78 -