Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)
A deézsi egyezkedéstől a 19. század közepéig
A következő fejezetben Krisztus királyi tisztéről értekezik. Azzal kezdi, hogy Krisztus már születésétől fogva király volt, úgy jelentették a próféták s az angyal s az lett halála után is, mikor az Atya Istennek jobbjára ült. Ez a királyi méltóság azonban nem teszi egyenlővé, annál kevésbé nagyobbá az Atyánál. Mint király a következő nagy dolgokat hajtotta végre: „Menyen, földön mindeneket újjá teremtett, a menyeieket a földiekkel s a földieket egymással kibékitette, újonnan teremtett mindeneket. Mint a királyok, Krisztus is követeket küldött a világra mindenfelé, hogy mindeneket hívjanak a boldog országba és annak törvényei alá, hirdetvén az ő vére által a bűnnek bocsánatját és az örök életet. Mivel a testnek nagyon nehéz a Krisztus törvénye szerint uj életben élni, a háborúságokat békével szenvedni, ellenségünket szeretni, életünket felebarátunkért feláldozni, nemcsak nagy jutalmat ígért, hanem erőt is adott bőven, mint elsőbben az apostoloknak, azután minden híveknek, mely erő olyan édessé és gyönyörűségessé teszi a Krisztus nevét, hogy minket semmiféle nyomorúság el nem szakaszthat tőle.“ Királyi méltóságából folyik az is, hogy övéit néha megdorgálja, a kisértésektől és veszedelmektől megszabadít, eljön nagy méltósággal az Atyával az ítéletre és mint hatalmas ur és biró megítéli a világot és megfizet mindeneknek érdemei szerint. Az Ítélet után nagy örömben és méltóságban él mindörökké a hívekkel, nem lévén többé az uralkodás szükséges. Minthogy a Krisztus nekünk Istentől rendeltetett királyunk, méltó, hogy csak az ő parancsolatai szerint és se a testi életre ne vetemedjünk, se pedig emberi találmányokat ne kövessünk. Mivel a követet éppen úgy meg kell becsülni, mint aki küldötte, becsülni és tisztelni kell a Krisztust is, mint az Atyát, mely tisztelet áll kiváltképpen a Krisztushoz való buzgó szeretetben, engedelmességben és az ő nagy jótéteményeinek hirdetésében. A Krisztus dicsőítését a következő mondattal fejezi be: „Ha Dávidnak dicséretére sok zsoltárt énekeltek a papok, mennyivel inkább illik a Krisztusnak a velünk való sok jótéteményéért magasztalnunk ? Kit az angyalok is szüntelen áldanak, dicséretet szentelnek, imádnak és dicsőítenek a menyekben; mi is azért adjunk hálát Istenünknek az elvett jótéteményeiért.“ Az apostoli hitforma szerint a szentlélekről való értekezése következik, mert hiszem, nemcsak egyszeiü elmélkedés ezen könyv- 69 -
