Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)

Dávid Ferenc halálától a deézsi egyezkedésig

sának, de a különböző nyomások, fenyegetések következtében ezen irányzat nagyon szerény térre szorult s a lengyel unitárizmus sociniánizmus elnevezés alatt (ők maguk azonban sohasem vették fel ezt a nevet) a Krisztus imádásának és istenségének (de nem öröktől fogva való istenségének) a határozott vallója lett. A Rádeczky Bálint püspöksége alatt (1616—1632) hozott rendszabályokból kiérzik, hogy az egyházban szükséges a fegyelem, a keresztelést és az úrvacsorát vissza kell állítsák s a papok a püspök, és a Konsistorium tudta nélkül nem újíthatnak semmit a vallásban.

A Jézus imádásához való közeledés azonban nemcsak a lengyel hatásra következett be, hanem a belső viszonyok hatása alatt is. Értjük ez alatt a szombatság szerencsétlen szektáját. Ezt a „szerencsétlen gondolatot“, ahogy Ferencz József nevezi, még olyan jeles történetiró is, mint Pokoly József a Dávid Ferenc unitárizmusa terhére Írja. Hát természetesen a 16 és a 17 század elején kigyót, békát kiáltottak az unitáriusokra s amikor a szombatosság megjelent, úgy tekintették, mint az unitárizmusnak egyik hajtását. Azonkívül voltak, sajnos, olyanok is, akik ha nem is voltak zsidózók, Jézusról nem a kellő tisztelettel nyilatkoztak. Ilyen volt Thoroczkai János ötvös, aki azt mondotta, hogyha Jézus megjelennék újból, a szőlőbe küldené dolgozni. Ezért a könnyelmű és tiszteletlen kijelentéséért keservesen lakolt, mert a Szamos partján megköveztetek1

Ezen irányzatból az látszik, hogy az emberek egy részében, a Jézusról való felfogás olyan túlzásba ment, ami az alapitó leikétől teljesen távol állott. Az unitárizmusban Jézusnak, mint a próféták prófétájának, mint Isten fiának, aki teljesen megértette az Atya akaratát, a ki teljes szívvel és lélekkel szerette Istent és embert, aki az ő példaadásával és tanításával üdvözítőnk lett, kiváló és pótolhatatlan szerepe van; s a legnagyobb szeretetet és tisztelet érzelmét váltja ki minden igazi vallásos lélekből.

Harmadik veszedelme volt az egyháznak Ráv Mátyásnak önző nagyravágyása, a püspöki székbe való törtetése. Ez a nagyravágyó szerencsétlen önző lélek, aki korábban éppen a szélsőséges unitáriusokhoz tartozott, feljelentést tett hitsorsosai ellen a fejedelemhez hogy újítók s ezen viszálykodásnak lett az eredménye egyházi életünkben oly fontos forduló pontot jelentő 1638. évi deézsi egyezkedés. Ezen egyezkedés rendelkezései a következők:

1 Kanyaró: Unitáriusok Magyarországon. 219—220 1.

— 42 —