Ferencz József: Hittan unitárius középiskolák számára (Kolozsvár, 1902)

Harmadik rész: Isten országának alapítójáról: a Krisztusról

71 tősége az írástudatlanok előtt is mintegy érzékítve legyen, a mit bizonyít a többek között a páscha ünnep, midőn minden családnak, utkészen kellett lenni s e mellett só­­talan kenyeret és bárányt kellett ennie; el kell ismernünk, hogy a zsidó nép nem ok nélkül ragaszkodik Mózeshez oly kiváló tisztelettel. 56. §. A királyság. Minthogy Mózes úgy tekintette az istent, mint uralkodót, igen természetes, hogy sem neki, sem az utánna közvetlen kővetkező bíráknak nem jutott eszökbe, hogy a nép felett valamely nagyobb méltó­ságra, nevezetesen pedig királyságra vágyjanak. A királyság eszméje Sámuel alatt született meg, midőn az idegen népek által szorongatott zsidóság a bírákban már nem talált magának elég biztosítékot független­sége megvédésében; másfelől ez által is emelni vélte azt a tekintélyt és elhivatást, melyet más népek felett magának tulajdonított. A királyság eszméjének kifejlődése a zsidó nép történetében vallásilag azért fontos, mert ennek alap­ján később a szabadító vagy messiási várakozásokkal is egy hatalmas király megjelenése volt összekötve. Egyébiránt a zsidók királya nemcsak a nép főhadvezére és itélőbirája, hanem egyszersmind első nevelője is volt. Neki, mint a Jehova kiválasztottjának, mint a láthatatlan király földi képmásának Isten akaratja szerint kellett ural­kodnia, úgy annyira, hogy a király akaratja mindig az Isten akaratjával egy legyen. Neki úgyszólván elsőnek kellett lenni a legjobbak között. Egy szép eszménykép, a melynek fájdalom a zsidó királyok is nagyon halvány árnyai voltak. A későbbi irók legtöbb elismeréssel emlékeznek Dávidról. Kétséget nem szenved, hogy Dávid alatt Zsidóország addig nem ismert hírre és tekintélyre jutott, de azért bajos volna azt állítani, hogy benne teljesedésbe ment volna a Sámuel látomása, midőn ezt mondá a királyságtól megfosztott Saulnak: „Találtam immár az Urnák egészen szive szerint való embert.“ 1. Sám. 13, 14. A Dávid élettörténetében is vannak sötét foltok, ilyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom