A keresztény hittudomány összege az unitáriusok szerint (Kolozsvár, 1899)

Első rész: A szövetség szerzőjéről vagyis az Istenről

53 szülessék a világ kezdetétől annak végéig; azt sem ren­delte el, hogy az egyes férfiaktól és asszonyoktól hány személy szülessék; sokan ugyanis tiltott viszonyokból születnek, de nem mondhatjuk azt, hogy a legszentebb Isten az ily viszonyokat a végczél elérésére eszközökül előre elrendelte volna. 18. §. De hogy tudva legyen, váljon Isten minden egyes ember életének biztos és változhatatlan véghatárt szabott-e, meg kell jegyeznünk: a) Isten sokféle úton­­módon gondoskodik az emberi életről; s ezért b) min­den egyes életnek határául tűzte magát a halált (Zsid. 9, 27). Megirta c), hogy az élet hossza ma körülbelül hetven, nyolczvan (Zsolt. 90, 10) vagy száz (5 Móz. 34, 7) esztendő. De, d) a saját független uralmánál fogva némelyeket korábban, másokat később szólít ki ebből az életből; és pedig aszerint, a mint e) erősebb vagy gyengébb testszervezettel s önmérséklettel bírnak, s a hosszabb életre méltóbbak avagy méltatlanabbak. így hát Isten az emberi élet határára nézve magát változ­hatatlan végzéssel nem kötötte meg annyira, hogy isteni tetszése szerint az emberi életet — az eszközök, u. m. kegyesség, könyörgések, mértékletesség stb. arányában — meg ne hosszabbíthatná vagy rövidithetné. 19. §. Bizonyos ez: az Isten Ígéreteiből (2 Móz. 20, 12; 23, 25; 5 Móz. 4, 40; 1 Kir. 3, 14; Péld. 10, 24; 28, 16), fenyegetéseiből (5 Móz. 28: 20, 21, 58, 61, 62; Zsolt. 25, 24; Jer. 18: 7, 8; v. ö. 5 Móz. 30, 19; 2Sám. 24,13, Ésa. 57, 1) és példákból, melyek tanúsítják, hogy a kegyesség arányában a halál gyorsittatott vagy későbbre halasztatott (mint látható: Ésa. 38: 1 —10; v. ö. 2 Kir. 20, 1 stb, Jón. 3, 10; 1 Móz. 6; 6, 7; 4 Móz. 14, 22; 1 Kir. 10, 8; 1 Móz. 28: 7, 10, 1 Kir. 21, 28; 1 Krón. 10, 13; Jer. 28: 16, 17); máskülönben haszon­talan lenne az élet gondozása (Mát. 6: 19, 23) s az érette való könyörgések (Ján. 11, 33; Jak. 5: 14, 15; Filip. 2, 27); miért törekednék az ember mértékletes­ségre ? nem lenne-e az orvosi tudomány is Isten elle-Az élet hatá­ra változó. [gazolják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom