A keresztény hittudomány összege az unitáriusok szerint (Kolozsvár, 1899)

Harmadik rész: A keresztény erkölcstanról vagyis a ker. vallás feltételeiről

175 beleegyezik, de a melyek ámbár a kényszer befolyása nagy. mégis beszámithatók; mert ekkor a kisebb Tosz­nak a nagyobb helyett való választása forog fenn, s ezért a vegyes cselekedetek nevére alig méltók; mert nem lehetséges, hogy vafimely dolog ugyanakkor akaratból való és akaratlan is legyen. 7. .§. A cselekedetek a parancsolatokhoz való vi­szonyukban: jóknak, rosszaknak vagy közömbösöknek neveztetnek. 8. §. Jók azok, melyek az isteni parancsolatokkal minden körülmények szerint megegyeznek, és pedig úgy, hogy ha csak egyetlen körülmény is helytelenül forog fenn, rossz cselekedet állhat elő abból, a mely külömben jó lenne; innen az a nagyon közönséges szabály: jó származik a teljesen egész okból, rossz a jogyatkozásos­­ból. És: a jó cselekedetnek, nemcsak anyagilag, hanem alakilag is a törvényuyel egyeznie kell. Ennélfogva tagadólag rossz cselekedetek, azaz nem jók, vagyis nem parancsoltak azok, melyek hacsak egy körülménynél fogva is, a parancsolatokkal meg nem egyeznek. 9. §. A jó cselekedetek követelményei: I., hogy az evangéliumban az Úr Krisztus által vagy kifejezetten, vagy önként-érthetőleg parancsolva legyenek; mert a melyek az emberek akaratából csatoltatnak az isteni parancsolatokhoz, azok úgy látszik, hogy az isteni tekin­télynek és fenségnek kisebbségére vannak, s kötelező erővel nem is birnak (Mát. 15, 9; Kol. 2, 18; Ezsa. 29, 13). 10. §. II. Hogy meglegyen azok teljesítésében a jó szándék (1 Kor. 10, 31; Filip. 1, 11), hogy tudniillik a cselekvő személy által a jónak indokából szándékol­­tassék (legyen czélba véve); mert a jó kimenetel, mikor valaki ártani szándékozik és hasznot hajt, nem dicsér­hető; az anyagilag dicséretre-méltó cselekedet is a rossz szándék folytán bűnné lesz (Mát. 6: 1- 9; Filip. 1, 17). Innen az arab közmondás: a jó cselekedet lelke a jó szándék. Mindazáltal ne gondold, hogy maga a czél Cselekedetek felosztása. Jó cseleke­detek. A jó cseleke­detek köve­telményei. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom