Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)

Márk evangéliuma

rázza s akik előtt a szörnyű kereszten megpe­csételi az ő nagy igazságát, az ő emberfeletti, emberi erőt meghaladó vállalkozását. Hősi éposz ez a Márk evangéliuma, amelyben nem sokat beszél a főhős, de annál többet harcol s végül egyenetlen, hősi viadalban életét adja sokakért. Ez a hősiesség igazi emberi erőfeszítés, amely egydül Istenre támaszkodik. Márk evan­géliuma őrizte meg leginkább Jézus igaz emberi képét. Ezzel a megállapítással nem áll ellentét­ben a sok csoda, amelyet Jézus cselekszik. A csoda abban az időben olyan természetes vala­mi, mint a repülőgép. Egy prófétának a lelkek mélyére kell látnia s az az ember, aki az em­bertársába belelát, az minden időben nagy jó­tevője a társadalomnak. A régi és a mai próféta egyaránt mélyen hivő orvos, lélekbúvár, társa­dalmi vezető s csak az vállalkozhatik e magas tisztségre, aki ezeknek a bonyolult sokrétű ki­vánalmaknak eleget tud tenni. Jézus a legmé­lyebb titkait is látta az emberi léleknek s mél­tán érdemelte ki már kortársaitól a rendkívüli nagyságot jelentő, kitüntető emberfia nevet. És mégis ez az Emberfia egyúttal ember is. Érez­tem valaha valaki az emberi hatalom és nagy­ság végességét jobban, mint ez a hős, aki mi­kor jónak szólítják őt, így felel vissza: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten“, (10. rész 18.). Kiáltott-e fel valaki szomorúbban keresztjének kínjában, mint ez a világbíró erő: „Én Istenem, én Istenem, mért hagyál el engemet?“ Márk szerint Jézus élete 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom