Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)

Unitáriusok Amerikában

eseményeinek a tekintélyéhez kötjük magun­kat, ahelyett, hogy arra figyelnénk, amit Isten ma mond az emberiségnek. Felhívta a hallga­tókat, hogy ne túlozzák Jézus személyének fontosságát s ne tulajdonítsanak jelentőséget a csodáknak, hanem keressék a vallás igazsá­gait saját telkeikben s azt prédikálják az embe­reknek, amit Isten ott kinyilatkoztatott a szá­mukra. Emersonnak fenti beszéde nagy vihart idézett elő úgy az unitáriusok, mint az orto­doxok között. A többség forradalminak, tulra­­dikálisnak, nem-kereszténynek bélyegezte, a ki­sebbség, a haladók azonban ujjongtak, hogy amiket ők már régóta éreztek a lelkűk mélyén, Emerson olyan világosan kifejezte. Utóbbiak táborában volt Parker Tivadar is, aki Clian­­ning és Emerson mellett az amerikai unitá­­rizmus legnagyobb vezér-szelleme. Parker Tivadar 1810—1860. Lexington­­ban született. A harvardi egyetemen tanult, majd ennek végeztével West Roxburyban fog­lalt lelkészi állást. Bostonban egy lelkészi be­­iktatón mondott beszédében vonta magára a figyelmet. Pedig voltaképen nem tett egyebet, mint részletesen és alkalmazva ismételte el mindazt, amit Emerson 3 évvel azelőtt amaz emlékezetes évzáróvizsgán mondott el. Ebben a beszédben Parker kimutatta, hogy a keresz­ténységben nem a hittételek és a külső forma­ságok képezik a lényeget, hanem az Istennel való közvetlen összeköttetés, melyre Jézus pél­dát adott. Parker beszéde óriási vihart kavart fel. Bostonban már nem akadt szószék, ahol 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom