Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)

Unitáriusok Amerikában

hogy nem keresztények. Az Unitárius Társu­lat nem szegődhetett sem az egyik, sem a má­sik párt mellé, mert megkívánta őrizni egysé­gét, ezzel a magatartással viszont azt érte el, hogy egyik sem támogatta kellőképen. A két irányzat közötti harc vége aztán az lett, hogy a haladópárt győzött s kiemelte az unitáriz­­must a biblicizmus arianizmusából. A haladók két vezéralakja Emerson és Parker volt. Emerson W. Ralph (1803—1882) papi csa­ládból származott és maga is lelkészpályára ké­szült. Diplomája megszerzése után a bostoni Second Church papja lett. De nem sokáig ma­rad állásában, pedig szereti hivatását s hívei is szeretik őt, csak az úrvacsora osztás kérdé­sében nem értenek egyet. Emerson nem hajlan­dó meggyőződésével ellenkező szertartás vég­zésére és 30 éves korában megválik kis egy­házától, hogy félszázadon át az egész világ szá­mára prédikáljon. Egyelőre még tanulni óhajt s Európa metropolisai után felkeresi Carley-t s tőle tanul a legtöbbet. 1834-ben letelepszik Concordban itt dolgozik csendes magányában ötven éven át, csak időről-időre rendez előadás­­sorozatokat Bostonban, irodalmi, bölcsészeti, történelmi, vagy aktuális kérdésekről. Majd ő lesz a középpontja azon általános reformtörek­véseknek, melyek transcendentális mozgalom néven ismeretesek az amerikai unitárizmus történetében. Emerson itt is csendesen dolgo­zik, beszél clubbokban, irogat, de nem harcol. A küzdve szervező vezér Parker. Emerson el­gondolásait majd ő foglalja rendszerbe. Az 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom