Kanyaró Géza Pál (szerk.): Unitárius évkönyv 1936 (Budapest, 1936)

Ujvári László: A Dávid Ferenc Egylet története az első tíz esztendőben

A Dávid Ferenc Egylet története az első tiz esztendőben. Ezelőtt 35 évvel, 1901 február 8-án összegyűlt Budapest unitárius közönsége, mint ezt megelőzőleg többször is időnkint, társas vacsorára. Ezen a társasva­csorán megjelent dr. Boross György, a kolozsvári Dá­vid Ferenc egylet megalapítója és főtitkára, jelenlegi püspökünk, aki szabadelőadást tartott amerikai útjáról s az ott szerzett tapasztalatairól. Ebből az alkalomból föllelkesítve és lelkesedve indítványozta Józan Miklós lelkész, jelenlegi vikáriusunk, hogy szervezze meg Budapest unitáriussága a budapesti Dávid Ferenc egyletet. Ezen a szervező vacsorán jelen volt báró Dániel Gábor főgondnok és Bedő Albert gondnok, Székely Ferenc másodgondnok és Chester Dyer ameri­kai főkonzul is. Résztvett Chester vezetésével az unitá­rius ifjúság, az az ifjúság, amelynek nagyrésze ma is ott áll, mint becsületben és hűségben megőszült öre­gek ; egyrészük azonban már pihenni tért az Isten aka­ratából az akkori öregekkel együtt, ott is közös hűsé­gükről téve tanúbizonyságot. Az Unitárius Közlönybe, a Dávid Ferenc egyle­tek hivatalos lapjába, az első cikket erről a megmoz­dulásról Perczelné Kozma Flóra irta. a fiók Dávid Ferenc egylet érdekében. Kedves, egyszerű, lelkes 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom