Kanyaró Géza Pál (szerk.): Unitárius évkönyv 1936 (Budapest, 1936)

Barbabás István: A magyar keresztény unitárius anyaszentegyház hitrendszere

Az unitárius egyház szertartásai nem szentségek, hanem csak külső formák, önmagukban nem forrásai az isteni kegyelemnek, hanem csak eszközök arra, hogy az élő hitből táplálkozó jócselekedetek gyakorlásával tehetsége szerint ki-ki hozzájárulhasson Isten országának e földön való építéséhez.

5. A bűnök bocsánatának megnyugtató tudata unitárius felfogás szerint az Isten kegyelmének, irgalmas szeretetének, atyai jóságának hitéből fakad. Az unitárius egyház az emberi szivet és lelket születésénél fogva bünnélkülvalónak, ártatlannak tanítja. Eredeti (eredendő) bűnt nem ismer. A helyettes elégtétel gondolatát elutasítja magától. Az apostol szerint mindenki önmagának áll vagy esik. Ezért Isten segedelmével mindenkinek magának kell keresnie az üdvösségre vezető utat. Aki vétkezett, annak bűnhődnie kell, aki jó volt, jutalma el nem marad. A bünbejutott embert egyedül Isten oldozhatja föl, a megtévedt szivet egyedül Isten tisztíthatja meg, aki minden megtért lelket örömmel fogad kebelére, mint tékozló fiút az édesatyja.

6. Az örök élet. Az örök életről szóló tanítás az Apostoli Hitforma záróköve. Befejező gondolata a keresztény s az unitárius hitrendszernek.

A bölcsőben kezdődő és a sírban végződő földi élet az örök élet hitében és valóságában találja meg értelmét és magyarázatát. A testbezárt lélek a sivatag homokjába vesző patak módján nem semmisül meg a sírban, hanem szárnyat öltve átrepül azon, hogy visszatérjen Istenbe, akiből elindult. A léleknek a múlandóság fölött való diadalmaskodását szimbolizálja a Nagypéntek gyászából kimelkedő Husvét,

9