Unitárius énekeskönyv (Kolozsvár, 1927)

Előszó az első kiadáshoz

Meny-nyen föl dön Sze - re - tét és Föl - dön, ég-ben Se - gélj min - den Ne - künk drá - ga

egy u - ra - sag, leg - főbb jó - ság. egy re - mé-nyünk. jó - ban min - két. kis egy - há - zunk.

(XVI. század.)

53.

Daliama : 126. Bús harangszó hirdeti.

1. Mindenható fővaló,

Ésszel föl nem fogható

Világbiró Akarat,

Aki fent vagy fellegedben S itt vagy minden percenetben, Oh jelents meg magadat.

2. Nem hozunk mi semmi mást, (Tömjénfüstöt, áldozást)

Csak dobogó szíveket, Tudjuk, hogy a hozzád omlót Fölfogod s az el nem mondott Sóhajt is megszívleled.

3. Látod, hogyha árkot ás Arcunkon a bánkodás,

Eléd minek hordanók ? 1 Hogy sebünknek nincsen írja, Bánatát már alig bírja,

Minek, minek mondanék?! 4

4. Annyi könnyet, annyi vért Ránk a végzet mire mért, Uram, azt csak te tudod.

A sújtó kéz, tudja, mit mért, Azt is tudja mindig, hogy mért. Áldott legyen ostorod.- 30 -