Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata
való átélésével. Jézus asztalközössége Isten országának térbeli és időbeli jelene volt. A figyelmet a halottainkra való emlékezés során is az elhunytainkkal való kapcsolat átélése kell hogy vezesse, akikkel Istenben (múlt-jelen-jövő) együtt vagyunk. A hálaadás kérdése. Ha van Jézus asztalközösségeinek és az utolsó vacsora leírásának közös eleme, akkor az a hálaadás mozzanata. Még az őskeresztény asztalközösség megnevezése is a hálaadás fogalmából származik. Az emlékezet úgy őrizte meg Jézust, mint aki az asztalközösségek alkalmával hálát ad és megtöri a kenyeret (Lk 9,16).114 Érthető, hiszen a hálaadás által jut kifejezésre, hogy „Isten a gazda”, és a hálaadás által rendeződik az asztal társasága Isten országának vendégségévé. A keresztény egyházi tradíció a sákramentumi értelmezés hatására a szereztetési igék recitálására helyezte a hangsúlyt, miközben háttérbe szorult a hálaima.115 E sajnálatos torzulás hatását unitárius úrvacsorái gyakorlatunkon is érzékelni lehet. Szükséges, hogy az úrasztala mellett végzett szolgálatunkban a hálaima visszakerüljön az őt megillető helyre (a hálaérzet az, ami viszonzásra, továbbadásra kötelez). De ne csak az úrvacsoránál, hanem minden asztalközösségünkben116 , beleértve a szeretetvendégségeket és a családi étkezéseket is. A hálaima az étkezés tudati átminősülésének mozzanata. 114 Lásd fennebb a házigazda kérdésénél. 115 A kérdéssel részletesen foglalkozik K. Berger: Manna, Mehl und Sauerteig. Korn und Brot im Alltag der frühen Christen. Stuttgart 1993. llOsk. 116 Egyedül is asztalközösségben vagyunk Istennel! 117 A vita állását valamint a közös úrvacsorázás mellett és ellen szóló érvek áttekintését lásd: O. H. Pesch: Úrvacsora közösség? Nehéz kérdések és nyitott lehetőségek. Mérleg 2005/2,171-188, 177; Egy evangélikus válaszhoz lásd: H. Meesmann: A szétvágott asztalterítő. Jézus megbékélést akart a szakadás botránya helyett. Maradandó az ellentmondás? Publik-Forum 98/13, 14. A nyílt jelleg kérdése. Jézusnál, mint láttuk, a nyílt jelleg lényegi elem. Nem lehet ez másként nálunk sem. Botrányos, hogy a kereszténység az úrvacsora (eukharisztia) szentségét/szertartását a kizárás eszközeként is gyakorolja. A mai teoretikus viták a 16. századot idézik, és miközben az ökumenéről folyik a magamutogatás, minden felekezet saját templomába vonul vissza kizárólagos úrvacsoráját elfogadni. Ha már a szétszakított kereszténységjövőbeli egysége késik, a „lakomaközösség” a jelenben létrejöhetne. Jézus minden bizonnyal ezen a ponton „botránkoztatna". De nem efelé haladnak a dolgok. A katolikus és evangélikus közös úrvacsoravétel elé teológiai gáncsot vetettek. A vita intenzitását mutatja — merthogy vita van nyitás helyett —, hogy egy 1971-es bibliográfia a II. vatikáni zsinat óta eltelt időszakra 1100 címet sorol fel, és a ritmus nagyjából állandó.117 Felekezetközi szinten nyitottak vagyunk. Ha fogadnak, másoknál is készek vagyunk úrvacsorát venni, mi pedig már a természetesség szintjéig haladva ajánljuk fel ezt más felekezetűek számára. Zavaró jelenségek azért 94 c s z z i a r b e o l c $
