Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)

Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata

így azzal együtt, hogy liturgikus szertartás, mindenkor politikai kriticizmus, gazdasági kihívás, társadalmi felelősségvállalás, közösségerősítő rítus és vallási élményt nyújtó gyakorlat egyszerre. És persze népegyházi szokás — hogy egy kicsit a földre is leszálljunk. A fentieknek megfelelően a kérdésnek megvan a maga bibliai, hittani, liturgiái, valláspszichológiai, ekkleziológiai, egyháztársadalmi stb. vetülete. Külön tanulmány tárgya lenne ezeket rendszerezetten áttekinteni, erre most nem vállalkozhatunk. Ezzel szemben egyházi és egyéni életünket jobbító szándékkal megpróbáljuk az unitárius úrvacsorái és asztalközösségi gyakorlattal kapcsolatban felmerülő kérdéseket és szempontokat a lehető legrövidebb és legkonkrétabb formában egymás után sorakoztatni.

Először néhány bibliai és rendszeres teológiai szempont.

Az unitárius vallás Jézus példáját követő és tanításának szellemében élni kívánó vallás, amely Jézusban az eszményi embert (Istennek az isteni képmást leginkább megvalósító gyermekét) ismeri fel és Jézuson keresztül Istent ismeri meg. Az unitáriusok az évszázadok folyamán minden akadályoztatás és üldözés mellett töretlenül igyekeztek megmaradni a példátlan intuícióval és következetes értelemmel felismert valódi Jézus-követésében. Ennek megfelel úrvacsoratanuk és gyakorlatuk is, amelyben „Jézus életére és halálára emlékeznek”.112

Az unitárius úrvacsora Jézus Isten országának valóságába emelő, nyílt asztalközösség-gyakorlatának folytatása — szertartási formában. Ennek rendelődik alá az utolsó vacsora és az úrvacsora egyházi hagyományához való kötődésünk.

Az úrvacsorában szereplő jegyek és azok kiosztási módja tökéletesen alkalmas Jézus tanításának megjelenítésére: a kenyér és bor nemcsak jelképes, hanem tényleges ételt/italt jelent, amelyek nemcsak jelképes, de tényleges emberi szükségletek kielégítésére is rendeltettek. A kenyér és bor ugyanakkor nem Isten jelképes gondviselésére, a teremtett világ jelképes működésére mutat, hanem a ténylegesre. A teremtés éppoly tökéletes és teljes, mint bármikor a múltban, és az emberi élet éppúgy a szerető Isten kezében van, mint bármely korban. Isten országa (uralma) az úrvacsorában történik, de az ugyanakkor előre mutat az eszkatologikus teljességre. Az Isten áldásában részesülő ember kötelessége, hogy másokat is hozzásegítsen ehhez az áldáshoz. Vagy másként fogalmazva: Isten gondviselése nagyon sokszor az emberen keresztül érvényesül. Munkatársakká hivattunk. És amikor másokat segítünk életesélyhez, amikor a fizikai és spirituális javakat másoknak is 112 Unitárius istentiszteleti és szertartási rend.

92

c s z z

i a

r b

e o

l c

s