Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)

Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata

Jánosnál - a páska-bárány evésének szabálya szerint (vö. 2Móz/Kiv 12,46, 4Móz/Szám 9,12, Zsolt 34,21) - Jézus„csontja ne töressék meg” (19,36). A passiónak mindkét javasolt kronológiája számos nehézségbe ütközik, újabban többen hajlanak János elsőbbségének elfogadására.101

101 Vö. G. Theissen

- A.

Merz: The Historical Jesus,

157

—160, 426; J.

D.

G.

Dunn:

Jesus Remembered, 772.

102 Hogy

ez írott vagy szóbeli, az vitatott marad. Utóbbi mellett érvelj. D.G. Dunn, aki szerint liturgikus szövegként már a szóbeli hagyományozódáson belül is biztosítva volt szó szerinti egyezésben való továbbadása. (Jesus

Remembered. 229.)

103 Az őskereszténység eltérő fejlődési pályákon való kibontakozásának szemléleti hátteréhez és kutatási mérföldköveihez lásd Czire Szabolcs: A Q-forrás rekonstruálása (1.): A hipotézistől az írott dokumentumig. Keresztény Magvető 2003/1-2, (3—20), 10-11.

104 H. Koester:

Introduction to the New Testament, I-II. Philadelphia 1982, II, 158. Szövegére

1873-ban bukkantak egy konstantinápolyi görög kolostor 11. századi kódexének lapjain.

105 Lietzmann

korai

kutatásai, J. Jeremias

és

H. Koester

mellett

újabban a legrészletesebb munkák: J. W.

Riggs:

From Gracious Table to Sacramental Elements: The Tradition-History of Didache 9 and 10. The Second Sentury 4 (1984), 83-101; Uő:

The

Sacred Food of Didache 9-10 and Second-Century Ecclesiologies. In: C.

N.

Jefford

(szerk.):

The Didache in Context: Essays on Its Text, History, and Transmisson. Leiden (SNT 77), 1995, 256-283; W. Marxsen: The Lord’s Supper As a

Christological

Problem.

Philadelphia 1970; Uő:

The

Meals of Jesus and the Lord's Supper of the Church. Din: P.I. Devenish (ford.): Jesus and the Church. New York 137-146.

Ha a történetiség kérdésére a kanonikus források alapján biztos következtetést nem tudunk is levonni, annak kimondására lehetőségünk van, hogy az itt szereplő utolsó vacsora-elbeszélések egymással szoros kapcsolatban állnak102

,

közöttük pedig a páli változat képviseli a korábbi verziót. Kizárólag ezek alapján időben Pál előtti eukharisztia-gyakorlatra nehéz rákérdezni, még akkor is, ha a sákramentum jellegű, ritualizált eukharisztia mellett mind az ApCsel szerzője, mind Pál tud a Jézus ismételt asztalközösség-gyakorlatát közvetlenebbül megjelenítő naponkénti kenyértörésről (ApCsel 2,42.46) és tényleges étkezésről (IKor 11,20-22). Mára azonban tudjuk, hogy az őskereszténység nem egyetlen fejlődési pályát futott be, hanem számos párhuzamos hagyományvonulaton át bontakozott ki.103

Témánk szempontjából kiemelt jelentőséggel a Didakhé (A tizenkét apostol tanítása} bír, amely az első század második feléből származó „legkorábbi írott egyházi rendtartás”.104

Eredeti funkciója szerint a szíriai zsidó-keresztényekhez csatlakozni vágyók — főként pogányok — számára mutatta be a közösség belső életét és a csatlakozás feltételeit. Az utóbbi évtizedek kutatásainak köszönhetően bizonyítást nyert a szöveg függetlensége a szinoptikusoktól, és részletes igazolást az azon belüli hagyományfejlődés vonala.105

Eszerint a

X.

fejezet a hagyományt korábbi szakaszában tükrözi, mint az arra épülő, I. század

88

c s

z z i a r b

e o

I

c

5