Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Szabó Árpád: Előszó
Előszó Az Újszövetségben olvassuk a minden korhoz és nemzedékhez szóló felhívást: „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották nektek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket” (Zsid 13,7). Illő tehát és dicséretes is egyben, hogy a mai unitárius lelkész- és világi nemzedékek fontosnak tartják meghallgatni, de főként megérteni e figyelmeztetést, és számba venni azokat, aki elöljáróinkként meghatározói voltak egyéni és közösségi életünknek. Hajoljunk hát közel ehhez a nem is nagyon távoli múlthoz, találjunk benne ihletést és ösztönzést, hogy hűségesek maradjunk hitünkhöz azáltal, hogy elöljáróinkra emlékezünk, akik tanítottak és megerősítettek Isten igazságában és az evangéliumban. Életük bizonyságtevése, majd életük vége mint nagy összegezés és példa buzdítsanak arra, hogy lépjünk nyomdokaikba, vállaljuk fel az általuk képviselt eszményeket és értékeket, és kövessük őket. Ezzel az emlékkötettel ennek a közelmúltnak egyik kiemelkedő Elöljárójára, Erdő Jánosra emlékezünk. Tesszük ezt nemcsak halála 10. évfordulóján (e tekintetben kissé megkésve), az emlékezés okán, hanem azért is, mert életműve számunkra nem elsősorban történelem — jóllehet annak a része -, hanem maga az élet, amelynek szem- és fültanúkként részesei voltunk mint tanítványok és munkatársak. Ezt szeretnénk kifejezni és megerősíteni az emlékkötettel és azáltal, hogy az előtte tisztelgő konferenciát éppen 2007. április 28-án, születésnapján tartjuk. A tanulmányok szerzői valamennyien személyes kapcsolatban voltak vele. írásaik így próbálnak beilleszkedni abba a teológiai és hitéleti kérdéskörbe, amelyet tanulmányozott, amelyről írt és tanított, és amelyet megélt. Az ő főműve: egész élete volt. Az az ember volt, aki köztünk és értünk élt, egyházunkért, népünkért, s előre ment, hogy nekünk utat mutasson. Élete
