Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata
IKor 10. és 11. fejezeteit. 3 Magyar vonatkozásban Mátyás Ernő neve érdemel említést.4 3 R. Bultmann: Az Újszövetség teológiája. Budapest 1998. 4 Mátyás Ernő: Pál apostol és a misztériumvallások. Sárospatak 1930; Pál apostol viszonya a misztériumvallásokhoz. Újszövetségi vallástörténeti tanulmány. Sárospatak 1931. 5 A. Schweitzer: Das Abendmahl im Zusammenhang mit dem Leben Jesu und der Geschichte des Urchristentums. Tübingen 1901 6 Főként H. Lietzmann: Messe und Herrenmahl. Eine Studie zur Geschichte der Liturgie. Berlin 31955. 7 E. Lohmeyer: Vom urchristlichen Abendmahl. Theologische Rundschau NF 9 (1937), 168—227. A másik nagy irányzatot általában A. Schweitzer nevével hozzák kapcsolatba, aki Jézus működését teljes egészében eszkatologikus prófétai működésként értelmezte. Az 1901-ben írt tanulmányában5 Schweitzer amellett érvel, hogy Jézus Isten országa azonnali megvalósulását sürgetendő számos cselekedetet hajtott végre. Ezek között volt a galileai tömeg csodálatos megvendégelése, majd legvégül önmaga feláldozása. A kettő között mint ugyancsak beteljesületlenül maradt cselekmény szerepelt az utolsó vacsora, amellyel Jézus a mennyei bankett képét idézte meg, annak tényleges megvalósulása reményében. Az őskeresztények ezt a gyakorlatot folytatták a rítusban, de immár Jézus visszatérésének sürgetését remélték általa. Schweitzer szerint az utolsó vacsora olyan történeti hitelességgel bír, hogy Jézus egész működésének értelmezését annak alá kell rendelni. Innen kezdve a két elmélet különböző arányú kombinálásával számos megoldás-javaslat született Jézus asztalközösségei, az utolsó vacsora és az őskeresztény eukharisztia kontinuitásának kérdésében. H. Lietzmann 6 ne véhez kapcsolódik a „két típus”-elmélet, aki az őskereszténységben párhuzamosan gyakorolt agapé (naponkénti kenyértörés) és eukharisztia mögött párhuzamos hagyományvonulatokat lát. Az agapé Jézus asztalközösségeinek folytatása, a sákramentum jellegű kultikus étkezés pedig az utolsó vacsoráé, amelynek Jézus halálával való összekapcsolását Pál hozzájárulásának tekinti. Jézus naponkénti asztalközösségét, amelynek eszkatologikus jellege volt, a jeruzsálemi gyülekezet vitte tovább. Pál a misztériumvallások mintájára töltötte fel — magától az Úrtól vett — teológiai tartalommal az utolsó vacsorát, amelyhez kapcsolódóan az eukharisztia Jézus halálának emlékünnepévé vált. Lietzmann nagyhatású elméletét főleg két ponton siettek módosítani. Az egyik a földrajzi tagolás, a Jeruzsálem—Korinthus helyett Galilea—Jeruzsálem.7 A másik az úrvacsorái hagyomány keletkezésének kérdése: Pál az IKor 11,23-ban nem kijelentésre, hanem emberi hagyományra utal, ezért az utolsó vacsora-eukharisztia éppoly eredeti hagyományt képvisel, mint az 56 c s z z i a r b e o l c s