Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata
CziRE Szabolcs A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata Teológiai diákéveim alatt etikai és egészségi megfontolástól vezérelve vegetáriánus voltam. Erdő János rangidős professzor és főjegyző, akinek tiszteletet parancsoló tekintélye mögül állandóan előtűnt meleg embersége, több alkalommal is aggódását fejezte ki a vállalt életforma esetleges egészségi következményei tekintetében, és ilyenkor Kiss Elek püspök példájára utalt. Amikor később személyemben a meggyőződése mellett eltökélten kitartó végzős diákkal beszélgetett, végtelenül toleráns és bátorító szavai közé egy csendes mondatot szőtt, amely új világot nyitott meg előttem: „Nézze, Czire Szabolcs, magának keresnie kell a módját annak, hogy a meggyőződése ne jelentsen nehézséget a híveivel való asztalközösség-vállalásban”. Amikor Sepsikőröspatakon először ültem le a Bedő család asztalához, azonnal tudtam, hogy saját meggyőződésem nem lehet ok véteni a szeretet ellen, amely terített asztalhoz hívott, és azt kínálta, amit a legjobbnak gondolt. Innen kezdve nem csak a jézusi parancs nyert értelmet életemben, hogy „azt egyétek, amit elétek tesznek”, hanem a felismerés is, hogy lelkészi létjogosultságom alapja a „gyógyítsátok az ott levő betegeket”. És akkor nemcsak mondjuk, hanem át is élhetjük, hogy „elközelített az Isten országa" (Lk 10,8-9), amely ritkán van oly tapasztalhatóan közel hozzánk, mint a szeretetteljes asztalközösségben. Erdő János emlékének adózva ezért választom az asztalközösség téma megvilágítását. A tanulmánnyal célom az, hogy a mai egyházi asztalközösségi (úrvacsorái) gyakorlat számára megerősítő és továbbgondolásra serkentő értelmezési hátteret kínáljak Jézus működésén és asztalközösségi gyakorlatán keresztül. Egyházunk életében az úrvacsora szertartásának kiemelt helye sosem volt kérdéses. Ezt a tényt jól dokumentálja Kriza János Liturgiájától Ferencz
