Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Simén Domokos: Az erdélyi miles christianus: Báthori Zsigmond
tartásában a protestáns Baranyai Decsi és Illésházi is Isten személyes jelenlétét és a csatába való beavatkozásának ígéretét látta. Az áldás után Zsigmond, mint vajda-őse, felült a lovára, és beszédet tartott a sereg előtt. A beszéd szövege azért figyelemre méltó, mert a helyzet, amelyben a beszéd elhangzott, megegyezik mind a két Báthori esetében. A harcok előtt István vajda is megáldoztatta seregét, amely akkor tiszta katolikus volt. A két Báthori beszéde és gondolatmenete meglepő hasonlóságot és egyezést mutat. Illésházi evangélikus létére felismerte, hogy „...az Havas alatt meggyónának mind (kiemelve a szerzőtől) a keresztény vitézek.”21 Zsigmond a beszédben az efezusi levélből idéz, amely jelzi a harc eszkatologikus jellegét és a miles christianus szerepét. Idézet az Ef 6, 13—17-ből: „Annak okáért vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon és mindeneket elvégezvén megállhassatok. [...] Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát". 21 Illésházi István nádor feljegyzései 1592-1603. Kiadja Kazinczy Gábor, Pest, 1863. (Monumenta Hungáriáé Historica Scriptores, 7. 25.) A harmadik égi jelnek azt tekintették, hogy a törökök kiürítve Bukarestet, elhagyták a várost. Ekkor levett sisakkal földre borulva látjuk Báthori Zsigmondot - ismét a maga szerepében. Gyurgyevónál be végződött a küldetése. Győzött! Összegezzünk: Az eszményi lovag a miles christianus szerepének az eljátszására fel volt készülve és készítve - tudatosan. A szent keresztes háború rangjára emelte e hadjáratot a csapat különböző nemzetiségű összetétele, a pápa képviselete és engedélye, valamint a szertartásban a katolikus jelleg hangsúlyozása a protestánsok és ortodoxok felé. Báthori István lengyel király kelet-közép-európai tervében Báthori Zsigmond a neki szánt szerep első és utolsó felvonását lejátszotta. A különböző varázslatok, „praktikák" segítették, hogy higgyen önmagában. Gátlásokkal teljes addigi élete, jezsuita nevelése, amely szerint a cél szentesíti az eszközt, elfogulttá tette. Feltétel nélkül bízott a „jelekben, jóslatokban, babonákban". Labilis lelkiállapotában a miles christianus eszméje 1595-ben az, amiben„vegyes lelkiállapota” teljességgel kiéli önmagát, megtalálja helyét és szerepét. Színésznek, szerepet játszónak nevezik többen, magam is így jellemeztem, de kiemelten előnyére szolgál az, hogy hitt ebben a szerepben. Hitt abban, hogy csak ő a miles christianus, ezt megmutatta az ég is jeleiben, s ezért a vár ostromakor meg volt győződve arról, hogy őt a golyó, kard nem fogja, mert szellemei védik, ezért az ostrom alatt mindig a legveszélyesebb helyeken jelent meg, harcolva buzdította a katonáit, akik csodálattal nézték. 283 A m B Z z i á s l t i e e h g r s o m d r o é c i n l h d y r a n u
