Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)

Szász Ferenc: A feddhetetlenségtől a tökéletességig

Bizony, a gazdag ifjú a Törvény szerint és saját önértékelése szerint, de még a külső megítélés szerint is feddhetetlen! Gazdag ugyan, de ez állapot és nem bűn, sőt egyenesen istenes életének jutalmaként is tekinthetjük anyagi állapotát! Hogy mennyire volt gazdag Ábrahám vagy Noé, azt ne firtassuk, de Jób biztosan nem volt földhözragadt szegény - mégis feddhetetlenek voltak; az Újszövetségben pedig Jézus meghívattatja magát Zakeushoz, bár köztudomású, hogy vagyonát nem tisztességes úton szerezte!

Mégse törődjünk a gazdag ifjú vagyoni állapotával, gondoljunk csak arra, hogy Jézus megkedvelte ezt az ifjút, s szívesen tanítványául fogadná. Ezért mondja neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz a mennyben; és jer és kövess engem" (Mt 19,21).

Mi lett volna, ha a gazdag ifjú hallgat Jézus szavára, túlad földi kincsein s tanítványául szegődik? Nem tudjuk - el is búcsúzunk tőle, magára hagyva őt szomorúsúgával. A gazdag ifjú története azonban nem ér véget. Akkor kezd igazán izgalmassá válni, amikor a tanítványok „álmélkodva” Jézusnak szegzik szinte ugyanazt a kérdést: „Kicsoda üdvözülhet tehát?" (19,21) Jézus válasza kitérő, elterelő, de nem teljesen az: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges" (19,26).

Néhány következtetésre is lehetőséget kínál a történet: Jézus tanítványai sem voltak tökéletesek, jutalmat várnak áldozatukért, s ezt Jézus — igaz, túlvilági formában — meg is ígéri nekik (19,27-29).

A tökéletesség tehát nem feltétele sem a tanítványságnak, sem az örök életnek, sem az üdvözülésnek, amely tudomásunk szerint mégis az a legfőbb jó, amelyre keresztény ember áhítozhat: minden Isten kezében van és minden Isten titka e tekintetben. A mi osztályrészünk, feladatunk csak annyi, hogy tanítványként, Jézus-követőként meghozzuk a tudatos akarati döntést, és odaszánjuk életünket Isten országa ügyének.

A Törvény betartása csak a feddhetetlenséghez elegendő, de nem a tökéletességhez - ha ez egyáltalán lehetséges. Ahhoz, hogy tökéletesek legyünk, valamilyen „evangéliumi többletre” van szükségünk.

Hogy mi lehet ez a többlet, arra a Mt 5,43-47-ből következtethetünk, s ezek a mondatok lényegében bevezetik és érthetővé teszik a tökéletességre való törekvés jézusi parancsát. Eszerint a régieknek ez mondatott meg:„Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet” (5,43). Lehet, hogy ez mondatott és mondatik még ma is (a judaizmusban, iszlámban), lehet, hogy ezt sugallja a józan hétköznapi gondolkodás is, és így vélekedik a keresztények döntő többsége; lehet, hogy ez a viszonyulás az ember alaptermészetébe is bele van kódolva, de a „gyűlöld ellenségedet” az Ószövetségben szó szerint sehol sem íratott meg. Szellemiségében azonban benne van, s Jézus talán azért „sarkít”, hogy annál hatásosabb legyen az ellentétezés által az, amit ő követel tanít-138