Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Szász Ferenc: A feddhetetlenségtől a tökéletességig
nem emel, és hadakozást többé nem tanul" (Ézs 2,4). Szinte szóról szóra ezt jövendöli a„tökéletes világról” és társadalomról Mikeás is (Mik 4,3). Tökéletes ember, tökéletes világ! Bevallom, ifjúkori lelkesültségemre a kijózanító kételyt általában a Prédikátor könyvében szoktam megkeresni és megtalálni. Ez alkalommal mégis Jób könyve szolgáltatta ezt: „Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!” (Jób 9,22). Más fordításban:„Feddhetetlen vagyok! Nem törődöm magammal, megvetem az életemet. Mindegy! - azt mondom tehát: Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek" Talán mégse„mindegy”, s ideje fellapoznunk a Újszövetséget is. Nem tehetjük meg azonban ezt addig, amíg egy mondatban nem jelezzük: az Ószövetségben egyedül Isten tökéletes, de az ember erre való törekvése a feddhetetlenekben egyéni és közösségi megtartó erő, s mint ilyen valahol az áteredő bűn tagadása, kétségbe vonása is. L 2. Az Újszövetségben már kissé otthonosabban mozogva ismerkedhetünk tovább a tökéletes fogalmával. Az elmélkedésem alapgondolatául szolgáló bibliai versben (Mt 5,48) a tökéletes görögül teleiosz, latinul perfectus. Távol áll tőlem - főleg idegen nyelven - a spekuláció, inkább arra mutatnék rá, hogy Jézus korára a hellenizmus kissé már megtermékenyítette az ószövetségi vallást, s ha nem is értelmezte át teljesen a tökéletesség fogalmát, a korabeli bölcselet és művészet révén a mindennapi élet szintjén is új jelentésárnyalatokkal gazdagította azt. Zeusz, a görög mitológia főistene, szeszélyes haragvásában, zordságában hasonlít egy kicsit a szigorú, kérlelhetetlen Jáhvéra, de az előbbi agyából, fejéből - bár a szerelmet nem ismerte - mint tűzrőlpattant menyecske lépett színre Pállasz-Athéné, a bölcsesség, tudás és művesség istennője. Fegyverzetében harciasnak tűnhetett ugyan, én mégis inkább amolyan „védőszentnek” tekintem, akinek oltalmában Athén Jeruzsálem mellé kérezkedik - vagy tolakszik - az emberiség szellemtörténetében. Rómát csak azért nem említettem, mert minden katonai hatalma és jogi tudománya ellenére csak halvány másolata volt a hanyatló Athénnak. A görög télé és a latin telum elsődleges értelme a „távol”, a „távolság”, a másodlagos pedig a harc távoli célba érő eszköze: a nyíl, a kopja, a dárda avagy lándzsa. Elvont, immár metafizikai értelmében a tökéletes célbajutott befejezettség, végsőkig türelemmel elhordozott állapot, de lehet az a Legfőbb Jó is, amelyre vágyakozhatunk, és amelynek elérésére törekedhetünk. Isten, az istenség, Jézus számára is magától értetődően tökéletes, és számára is természetes az ember, az istenképű teremtmény isteni hasonlatosságra való tö-136
