Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)

Szabó Árpád: Az ember természete és rendeltetése

130 S Á z r a p b á ó d 3.2. Az ember szabadságra teremtett lény. A szabadság az ember nem­beli, lényegi jellegéhez tartozik. Embernek lenni annyi, mint szabadnak len­ni. Ez a nembeli szabadság azt fejezi ki, hogy az ember természeti-társadalmi lényként alkotó munkája révén kiszakadt a természetből, illetve egy máso­dik természetet teremtett, azt a kulturális civilizációs környezetet, amelyben fokozódó autonómiának örvendve alakítani tudja a világot és önmagát. Az emberi szabadság nem puszta állapot, hanem mindenekelőtt cselekvés. Sza­badság és cselekvés kölcsönösen feltételezi egymást: az ember csak cselekvő lényként tekinthető szabadnak, s mint szabad lény, csak cselekvés révén va­lósíthatja meg önmagát. A szabadság emberi méltóságunk feltétele. A modern idők egyik veszé­lyes tünetét a szociológia a„menekülés a szabadságtól” emberi magatartásában jelöli meg. A szabadságtól a konformizmusba, az alattvalói függőségbe mene­külő ember azonban alapvető méltóságát is elveszti. Akinek terhes a szabad­ság s a vele járó felelősség, jól érzi magát névtelen nyáj-lényként, s attól a gondtól is megszabadul, hogy méltóságát védje. Az unitárius vallás a szabad­ságjegyében született. Ezért az unitárius ember a szabadságot nemcsak mint létfeltételt féltette és ápolta, hanem benne igazi emberi valója kiteljesítésének biztosítékát is látta. A szabadság forrása Isten:,, Ahol az Úrnak lelke, ott a sza­badság" (2Kor 3,17). Isten gyermeke sem lehet más, mint a szabadságra meg­érett és a szabadság felelősségét vállaló, azt önmagában kiteljesítő ember. 3.3. Az ember felelőssége. Egyedül az ember ismeri fel a külső valóság­ban és a bensejében rejlő lehetőségeket. Ez hozza meg számára a szabadságot és terheli meg ugyanakkor a tőle elválaszthatatlan felelősséggel. Az ember ér­telmet ad cselekvésének és igazolást keres számára. Ebben az összefüggésben a felelősség a legszorosabban kapcsolódik az élet értelméhez. Nem adhatunk értelmet életünknek, ha nem vállalunk felelősséget mindazokért a kezdemé­nyezésekért, amelyek ezt az értelmet szavatolják. Értékrend, erkölcs és felelősség szervesen kapcsolódik egymáshoz. A felelősség közvetlenül az értékek közti választásból, abból a körülményből fakad, hogy noha minden közösségi forma bizonyos értékrendet állít fel ma­gának, ez senkit sem ment fel a választás, a döntés alól. Ez mindig személyes és helyhez kötött. Innen az egyéni felelősség elkerülhetetlensége. Nincs olyan egyetemes szabály, amelyhez igazodva nem kellene személyesen is felelőssé­get vállalnunk. Az ember felelősséggel tartozik nem csupán önmagáért és a vele közös­séget alkotó társainak tetteiért, de nem vonhatja ki magát az alól sem, hogy tájékozottsága, szerepe és hatóköre arányában felelős legyen a nagyobb kö­zösségek, az emberiség sorsáért. Sartre ezt így fogalmazta meg: „A szabad­ságra ítélt ember abszolút felelősséggel tartozik mindenért: az egész világ sú­lyát a vállán hordozza”. Lehet-e ettől különböző hivatásunk?

Next

/
Oldalképek
Tartalom