Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)

Szabó Árpád: Az ember természete és rendeltetése

120 S A z r a p b á ó d remtmény-társaitól — s ez az ő sajátossága. Természetéhez egy olyan elem já­rul, amely egyedül csak az övé - istenképűsége. A papi író ötször használja a selem héber kifejezést a kép, a hasonlóság kifejezésére (IMóz/Ter 1,26.27 [kétszer]; 9,6; 5,3). A szó pontosabb jelenté­sét nem könnyű meghatározni. Ha nemcsak azokat a verseket vesszük és ele­mezzük, amelyekben megjelenik, hanem az egész kontextust megvizsgáljuk, a következőket állapíthatjuk meg: teremtése után az ember utasításokat kap Istentől, hogy sokasodjék, hajtsa birodalma alá a földet és uralkodjék a hala­kon, madarakon és állatokon. Amint tehát Istennek hatalma van a teremtett világ felett, úgy van az embernek is korlátozott hatalma bizonyos élőlények felett. Az IMóz/Ter 9,6-ban olvassuk: „Aki embervért ont, annak vére által ontassék ki, mert Isten a maga képére teremté az embert”. A Noéval kötött szövetségben Isten megengedi az embernek, hogy állatot is eledelül használ­hat, noha korábban ezt tiltotta. De az emberi életet óvni kell, „mert Isten a maga képére teremté az embert”. Tehát Istenhez fűződő sajátos viszonya alapján különbözteti meg az emberi életet minden más élettől. Ez adja az élet szentségét vagy sérthetetlenségét, amellyel más életforma nem rendelkezik. A teremtéstörténeti jahvista hagyomány szerinti változatában a selem kifejezés nem fordul elő. De más utalásokból közvetve erre gondolhatunk. Az édenkerti jelenet szerint a kígyó az asszonnyal folytatott beszélgetés­ében jelöli meg Isten tiltásának okát, hogy amikor enni fognak a tudás fájá­nak gyümölcséből, „megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és gonosznak tudói” (IMóz/Ter 3,5). Ez a gondolat később is előjön a történet végén, amikor maga Isten állapítja meg: „íme az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván” (3,22). A követke­ző mondat azt sejteti, hogy ha ettek volna a másik tiltott fa gyümölcséből, a halhatatlanságot nyerték volna el. Ha pedig az ember halhatatlanná lett vol­na, úgy Istenhez való hasonlósága teljes lett volna. A Genézis általános ösz­­szefüggésében tehát az ember tudása a jót és rosszat illetően teljes mérték­ben beilleszthető az„istenképűségről” adott előbbi meghatározásba. Honnan van az ember képessége a jó és a rossz ismeretét illetően? Az ótestamentumi ember erkölcsi lény, ismerete Istentől származik. Az igazsá­gos Isten az embert a maga képére teremtve úgy alkotta meg, hogy az magá­ban hordja az igazságosság lehetőségét. Az „imago Dei” további jelentése a lelkiség, amelyet az emberben levő lélek igazol. Ez a lélek Isten adománya. Amint láttuk, a lélek az emberben Is­ten adta tehetség az Istennel való közösség és a vallásos élet megélésére. Is­tentől, aki alkotó értelem a maga céljainak megfogalmazásában, az ember az értelmi erőt kapta, amelynek segítségével teljesítheti Isten akaratát, erkölcsi követelményeket állíthat a társadalmi igazság megvalósítására s egy mindent nemesítő hit köré szervezheti életét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom