Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Szabó Árpád: Az ember természete és rendeltetése
megvédje testét, együtt él társaival, hogy biztosítsa fennmaradását és társaságát is egyben. Mindeme tevékenységeiben nem nagyon különbözik az állatoktól. l.c. Amikor az ótestamentumi ember lélektanát elemezzük, több olyan héber kifejezés is rendelkezésünkre áll, amelyeket az emberi psziché tanulmányozásakor a modern lélektan is használ. Ezek a következők: ruach (szellem), nefes (lélek), lev vagy levav (szív, ész) és basar (test). (1) A ruach kifejezésnek igen átfogó jelentése van az emberrel kapcsolatban - a „lélegzettől" el egészen a„prófétaság leikéig". Jelenthet még meleget, levegőt, lelki alkatot, vérmérsékletet, hajlamot, élénkséget, életerőt, bátorságot, haragot, türelmet vagy türelmetlenséget stb. Isten adja az embernek (Zak 12,1), és az életprincípium az emberben (Jób 27,3), Isten tartja meg (Jón 12,10). A halál bekövetkeztekor a ruach elhagyja az embert (Zsolt 31,5; 78,39; 146,4; Jób 17,1; 13,14), de nem mindig tér vissza Istenhez, aki azt adta. Néha úgy tűnik, egyszerűen csak a halál érkezését jelenti. A ruach az emberi természetnek az az eleme, amely a legszorosabb kapcsolatban van Isten természetével. Olyan emberi tehetség, amely erővel és képességgel ruházza fel a vallásos tevékenység megélésére. Az emberben levő ruach közösséget teremt Isten leikével. Jóllehet Isten adja, a ruach mégsem mechanikusan ültetődik be az emberi testbe. Amikor az Otestamenum a ruach jöveteléről vagy távozásáról beszél, szükségszerűen a jelképes beszédet alkalmazza. A szellem tevékeny fogalomként jelenik meg, mint az egész szervezet működése, amely bátorság, harag, önuralom, vagy a szív más érzéseinek kifejezésére irányul (Józs 5,1; Péld 18,14; Zsolt 76,12; Ézs 19,3 stb.). Az a szerepe, hogy jelölje azokat a mélyebb erőket, amelyek az embert cselekvésre késztetik vagy attól visszatartják. E magatartásbeli jelleg ellenére a bibliai források megegyeznek abban, hogy a ruach isteni alkotás. (2) A nefes kifejezést különbözőképpen fordítják: lélek, élőlény, élet, én, személy, vágy, étvágy, érzelem, szenvedély. Többször abban az értelemben használják, hogy megkülönböztessék az ember benső énjét testétől (Ézs 10,18; 5Móz/MTörv 12,23; Zsolt 31,10; Jób 14,22). A halálban a nefes elhagyja a testet, és amikor az életet helyreállítják, visszatér. Rákhel estében így olvassuk: „És mikor lelke kiméne, mert meghala...” (IMóz/Ter 35,18 vö.Jer 15,9; Jób 11,20). A Zsoltárok könyvében (16,10; 30,3; 49,15; 86,13) és Jóbnál is (33,18.21.28.30) annak az erős vágynak a kifejezését találjuk, hogy a lélek megmeneküljön a Sédből, a halál helyétől. Ezek a helyek valószínűleg azt jelentik, hogy szerzőik a halál elhalasztását akarták, kívánták, mintsem a lélek visszahívását a halál birodalmából. Sok esetben a fogalom magát az embert mint élőlényt jelöli. De jelölhetnők az ember érzelmeként és vágyaként is, mint szomorúság, elégedetlenség, gyász, öröm és jókedv. Ez a jelentése viszont csupán másodrendű az élet értelméhez viszonyítva. A kife116
