Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Szabó Árpád: Az ember természete és rendeltetése
Szabó Árpád Az ember természete és rendeltetése Amikor egy tiszta és csendes éjszakán megcsodáljuk a csillagos égboltot, minket is eltölthet az az érzés, amely annak idején a zsoltárírót megihlette: „Amikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: micsoda az ember fia, hogy gondod van reá? (8,4—5) Amikor vele együtt elmélkedünk a világmindenségen, a Természet Istenének hódolatában és azután az embert szemléljük értelmi erejében, a természet erői feletti tudományos ellenőrzésében, hatalmas ipari és technikai megvalósításaiban, a szépség lenyűgöző alkotásaiban, a zsoltároshoz hasonlóan mélyen megindulunk, s vele együtt fejezzük ki csodálatunkat: „Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáján, mindent lábai alá vetettél” (8,6—7). Az ember, amióta csak létezik, látványul kínálkozik önmagának. Évezredek óta valóban nem is szemlél mást, mint önmagát. Mégis csak legújabban kezdi tudományosan megalkotni ezt a képet. Mégse csodálkozunk rajta, hogy ilyen lassan eszmélt fel. Néha éppen azt a legnehezebb észrevenni, ami a legszembetűnőbb. Ahhoz, hogy mindenestől felfedezze önmagát, az embernek egész sor olyan „érzésekre” volt szüksége, amelyeknek fokozatos megszerzése mintegy betölti és tagolja a szellem küzdelmeinek történetét. „Az ember azonban nem szemlélheti magát az emberiségtől teljesen elkülönítve; az emberiség sem szemlélhető az élettől, és az élet sem a világegyetemtől elkülönítetten.” (Teilhard de Chardin). Természetesen sohasem lehet elszakítani az ember tanulmányozását az adott történelmi feltételektől. A kor és gondolkodása rányomja bélyegét a koordinátái között élőkre, akik azonban az egységes emberi nemhez tartoznak. Ugyanazokkal az általános jellemvonásokkal rendelkeznek, amelyekkel elődeiket vagy utódaikat megkülönböztetik az állatvilágtól. A lényeg