Ferencz József - Kelemen Albert et al.: Dersi János emléke. 1830-1890 (Kolozsvár, 1893)
33 — DERSI JÁNOS TEMETÉSE. Beszéd a koporsónál. Egy férfiú koporsójánál állok, mely a mig az elenyésző hamvakban hirdeti a halandók közös sorsát az elmúlást, mely e földön millióknak osztályrésze, kik, ha letűnnek az enyészet birodalmába, nemsokára ismeretlenek lesznek, nevükre ráborul a feledés fátyola, — az emlékben, mely ott lebeg felette fénylőn, tündökölve, arról a dicsőségről beszél, melynek sugaraitól körülvont élet az egymásután jövő nemzedékek szent és nagy öröksége. Egy férfiú koporsójánál állok, kinek élete, bár ez az egész élet anyagiak szerzésére, vagyon, gazdagság gyűjtésére volt fordítva, magasztos eszméknek, érzelmeknek és aspiratioknak sorát idézi fel lelkemben . . . E nemes városban születtél. Bölcsőd itt ringott. Fejlődésed itt, ez éltető légkörben volt. S munkás polgárságától tanultál szorgalmat és takarékosságot. E nemes városban, ez annyi történelmi nagy emlékektől megszentelt helyen; e vérből, mely a szabadságért forr, s annak földjét hullatásával annyiszor öntözte és termékenyitette, mint a harmat az eltikkadó földet; e nép-, e nemzetből, mely mögött egy dicsőséges múlt áll; e vallás kebeléből, mely égő szeretettel lángol e föld iránt. S együtt éreztél, együtt munkáltál velük; hős fiaival együtt szállasz a nemzeti függetlenség csatáira; s együtt borong lelked az elnyomatás sötét napjaiban, az elveszett szabadságon; s együtt remélsz jövő sorson . . . Lelkeden az idő némaságán átvonulnak fényes, nagy emlékei a múltnak, megjelennek a nemzeti lét bámulatos nagy alkotói, hadvezérek és a szabadság prófétáinak alakjai, megjelennek ama martyrok képei, a kiknek nem volt más vétkük, minthogy a világosságért és a lelkiismereti szabadságért küzdöttek és az Isten mellett szivök csak a hazáért vert; lelkeden átcsendülnek mindazon eszmék és igék, melyek őket lelkesítették, s magad körül is a néma, hallgatag keblekben ez ezmék tüzét látod égni; látsz egy szabadságától megfosztott, de a szolgaság éjjelén is aspiratióinak élő nemzetet; látsz egy üldözött, szenvedésekben és viharokban meggyengült, de hitét el nem hagyott, népét soha meg nem tagadott vallást; és látod ezeknél az emelkedés és eléhaladás, a magasabbra jutás eszközeinek hiányait és szükségeit, melyeket az új kor hajnala, bár szárnyainak lebbenésével édesdeden érint, ki nem elégített, bé nem töltött. . . 3
