Ferencz József - Kelemen Albert et al.: Dersi János emléke. 1830-1890 (Kolozsvár, 1893)

kir. táblai tanácselnök és dersi Biás István ügyvéd, kiket végrendeleti végrehajtókul kért fel és végre náznánfalvi Nagy Zsigmond, kit egyik zárgondnokul bízott meg. Barátai s főleg Biás István, szives közlése folytán látnak napvilágot nagy részben ez életrajz adatai is. Ezek társaságában jól találta magát. Szívesen elbeszélgetett velők a napi eseményekről, a gazdasági dolgokról és politikáról. Társaságukban felüdült s kipihente a gazdaság fáradalmait.

Testalkatára nézve középtermetű volt, s már arczárói lelehetett olvasni komolyságra hajló kedélyét és nemes lelkületét. De általában több és jobb volt ő annál, a minek látszott. Nem látszatra, hanem a valóságra adott sokat. Amaz evangéliumi embernek nem ahhoz a fiához hasonlított, a ki azt mondotta az apja parancsára, hogy elmegy, de nem mene el, hanem ahhoz, a ki azt mondotta, hogy nem megy el, de azután meggondolván magát, elmene. O reá is oly találók egyik egyházi írónk e szavai: «Mig amott a csalódás világának kiskorú képviselője csak beszél, csak színeket mutogat: addig a valóság világa érett, meglett, munkabíró korában áll előttünk, valóban él; nem szavakban, de eredményekben gazdag, nem színeket és ékeskedő lombozatot mutat, hanem gyümölcsöt nyújt felénk. Ez a fiú az életet és munkát képviseli, azért beszél oly keveset. A méhek nem énekelnek, csak dolgoznak. A robogó vonat nem áll meg ibolyát szedni, fülemile szót hallgatni. A nagy folyamok nem csörgedeznek, csak viszik a hajókat. A bérezek nem csillogtatják, csak megtermik az aranyat.»

Erős testalkatú férfi volt. Nem is kényeztette magát semmi tekintetbe sem. Sárban, esőben, hidegben és melegben gyakran lehetett látni a mint maros-vásárhelyi lakásáról birtokára egy egyszerű rázós szekeren utazott; mert kényelmes kocsit sohasem tartott, bármennyire igyekez' tek is erre rábeszélni barátai. Ez útját télben is havonként megtette, hogy cselédeinek fizetésüket kiszolgáltassa, hogy e miatt ne lássanak rövidséget. S bár velők sokszor a tulságig szigorúan bánt, még sem vonta meg segítségét, ha bajban voltak.

Hiába! mint a rozsda megemészti a vasat, úgy az idő megviseli a legerősebb, a legedzettebb emberi test szervezetét is. Legyen az bármily erős, megköveteli a magáét: a nyugalmat, a gondos óvatosságot, a kényelmet. Dersi J. azonban mindezekről sem tudni, sem hallani nem akart.

—- ió —-