Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)

VI. 1560-1564

A N.-ENYÉDI ORSZÁGOS ZSINAT. 52 azok közt, kik a régi szent atyák állításait és igaz ítéletét Isten kije­lentett szavainak tartván, az úrvacsorában Krisztus testét jelen lenni erősítik, és azok közt, kik az úrvacsora szavait különbözőleg értelme­zik, elcsöntlesedvén, megszűnjék, s az Isten egyházában az igaz béke és egyetértés virágzóvá legyen; egyszersmind meghatározta, hogy a vitatkozás mindkét fél által írásban legyen, hogy igy az igazság a gyöngék megbotránkozása, s egymás káromlása nélkül — minthogy azt kiváltképen az indulatok felhevülése szokta szülni - kitűnjék, a mit a király az eklézsiák hasznára s a kegyes lelkek épülete tekinteté­ből felettébb óhajtana. De ha ez elérhető nem lesz, az eklézsiák jöven­dőbeli nyugalma érdekében oly intézkedések megtételét rendeli, hogy a szász eklézsiáknak és mindazoknak, kik a Krisztus testének az úrva­csorában jelenlétét állítják, legyen saját püspökük. Komoly, kegyes és tudós férfiú, az ur nyájára híven ügyelő, a ki a tanok, szertartások és fegyelem egységében igazgassa és kormányozza az eklézsiákat és az engedetleneket és bűnöseket megfenyítse; viszont azoknak is, kik a Krisztus testének az úrvacsorában távollétét erősitik, legyen saját püs­pökük, ki hasonlóképpen igazgassa és kormányozza ezek eklézsiáit, mindkét fél külön hatás- és jogkörben viselvén gondját saját nyájá­nak, hogy igy a közöttük eddig létezett egyenetlenség és vetélkedés egészen megszűnjék. Végre a király azt is meghagyta, hogy küldöttét tisztelettel fogadják, személye képviselőjének ismerjék el, és iránta engedelmességgel viseltessenek, egyszersmind serkentette őket kegyel­mes jóakaratával, hogy egymást megérteni igyekezvén, az úrvacsora feletti különbség kérdésében, az igaz és óhajtott egyességet elérni mindenképen igyekezzenek.“ ') A kir. meghatalmazott magával vitte a vitatkozás Írott tantéte­leit. „Főelvnek kell lenni amaz igazságnak, — igy hangzik az — hogy a hit czikkeit csak Isten világos igéivel lehessen bizonyitni. igét igével magyarázni, a szentirás szokott kifejezéseit használva, mert a mi azon­kívül van, hamis vagy gyanús. . . .“ A tételek ezek voltak: „Vájjon mindazok, kik az úrvacsorát csak Krisztus halálára emlékeztető, ábrá­zolójelnek tekintik, elútasitják-e a pápások, Kapernaiták és sacramenta­­riusok hitnézetét? Vallják-e, hogy a Szentlélek nincs a küljelekbe zárva, s a szentségimádás elvetendő ? Megengedik-e valamennyien, hogy a szentségek nemcsak isteni kegyelemnek és Ígéretnek, de a kegyes önelhatározásnak bizonyítékai, s hogyha a keresztény hittel nem veszi, nem használnak ? Vájjon mindnyájan azt tartják-e, hogy az urvacsorai kenyér és bor ábrázoló jelében vagy jelével a Krisztus valóságos teste és vére adatik, és hogy a kiír azzal élnek, anyagilag a Krisztus testével és vérével táplálkoznak, mi által mintegy részekre szakadnak a most földbe rejtett szentségek, melyek által Krisztusnak a mi fejünknek testéből való testté és csontjából való csonttá leszünk ? Hogy lehet a kenyér Krisztus teste, a bor vére? Vájjon Krisztus jelen­léte a szentségben test szerinti-e vagy más? és minő? Vájjon a közbé­') Archiv . . . Schioare értek. 288—309 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom