Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
V. 1558-1560
KÁLVIN NÉZETEI FELÉ HAJLIK. 41 elhagyott útjára, mert ők, ha e vészteljes dolgoktól nem óvakodik, többé atyjokfiának el nem ismerik, s mint eretnekséget, visszautasítják a vele érintkezést, a minek szerencsétlen kimenetelét előre látják. E szerint a mit tőlük Dávid F. csellel kivívni törekedett, szász barátai nyílt föllépéssel igyekeztek attól visszarettenteni. De ez őt nem törte meg, sőt inkább sarkalta . . . Ha megvetették barátai — igy szólt bozzájok irt levelében —majd meglátják következményeit; kijelentette, hogy ezen túl egészen a Kálvin nézeteit vallókkal tart s Luther vallását eretneknek fogja tekinteni ... A nemességnek azonnal hízelegni kezdett... A Kálvin-követők két kézzel fogadták, ajándékkal halmozták el s többre és nagyobbra buzdították.“ ’) Schwarz e tényelőadást azzal egészíti ki, hogy a szászok őt nyíltan kebelökből kizárással fenyegették, a meghívás visszaútasitását azzal is igazolni kívánva, hogy a vitát egyátalában czéltalannak vélték. * 2) Sehesaeus ismeretes zsinati beszédében — honnan Hermann és Haner adatait vette — kiváló érdekű más részleteket is mond el erről. „Kálmáncsehi halála után — igy szól — Debreczenben és szomszédságában új tüzet gyújtott nehány társával Melius Péter, a ki valóban tudós és három nyelvben volt járatos, — [épen midőn Saxoniában még Melanchton életében némely heidelbergiek vakmerősége e kérdésben vetélkedést támasztott,} s nyomában rögtön Dávid F. — hasonló Valla Lőrinczhez, kiről a költő Pannonius azt irta: hitjavitó, a réginek megvetője, minden újításnak pártolója [corrector, veterum coniemptor, Valla novorum] — a ki előtt rajta kivül senki sem volt elég tudós. Egyéni nagyravágyásából, arra senkitől nem kényszerítve, a magyarországiakkal vitába vegyült, vetélkedett, prédikált s vitái és vetélkedései nem egyszer egymás szidalmazásával és a nép zavargásával végződtek. Végre aKálvinhitre tért nemesség kecsegtetései által csábítva, a vitában kimerülve, sőt azt is remélve, hátha őt a magyarok a legfőbb egyházi tisztbe állítják, s azt a szászoktól is megnyerheti, a kiknek jó érzelméről jövedelmes plébániákba nem egyszer meghivatásából meg volt győződve: úgy vélte, hogy örök halhatlanság dicsőségét szerzi.meg nevének, ha igyekezete által mindkét nemzet lelkét erős és igaz békére tudja bírni. Ezen gondolatok befolyása alatt a Kálvin nézetüek táborába ment át, velők titkos baráti szövetséget kötött. . . . Ösztönözte őt a feléjök hajlásra Molnár Gergely kolozsvári tanodaigazgató, egy kitűnő elméjű s nem közönséges tanultságu férfi . . . Lelke immár csaknem el volt bűvölve annak elnyerésétől, a mire oly igen vágyott, mert felhasználva a tudósok cseleibe beavatatlan szászok együgyű becsületességét, a kik azelőtt kevéssel az egyesülés czéljából néhány eklézsiában egyházi szertartásaik némelyikét megváltoztatták. Ez irányban régi barátaival Írásbeli eszmecserét kezdett, mit ezek visszaútasitván, Dávid F. megvetésnek vette, mintha vele nem akarnának szóba állani, s Polykarpus példáját követnék, a ki az eretnekek káromló beszédi elől fülét elzárta. Némely ') Haner . . . 247—48. 1. 2) Archiv für Sieb. Landeslc. sat. Neue Folge 1857. II. B. 254. 1.
