Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XIV. 1578-1579
DÁVID FERENCZ HALÁLA. 243 hamisat igaz ként hinni nem birtam; hogy Sabellius átkos tanát nem követtem, s a megmérhetlent, a kit a mindenség befogni nem bir, egy szűznek méhébe zárni átaltam; mert tagadtam, hogy Isten gyermekként sírjon, éhezzék és szomjuhozzék, irtózzék a fájdalomtól s rút halállal haljon meg; hogy nyelvemet vakmeröleg, tiszta lelkemet hamisat szólva beszennyezni szégyeltem, — hogy az igazat kimondtam, a nemigazat tagadtam . . . Ezek az én bűneim, ez az én istentelenségem, ezek az én boldogtalanságomnak okozói. Ezért érdemeltem büntetést, a min a késő kor bámulni fog, melyről hiszem, hogy tisztább hitet fog vallani . . . Mikor szűnik meg az emberi ész a hamisságnak hinni ? Mikor hagyja el a babona e földet? Mikor fogja a világ az egy igaz és nem három Istent a maga egyszerűségében tisztelni? . . . Adja Isten, hogy térjen vissza ismét az igazságban való régi állhatatosság, a földet igazgassa ősi jog és törvény! Mi most rabbá téve elménk józan sugallatát tévtanokat tartunk igaz hitnek . . .“Dávid Kerencz, az ártatlan vértanú — igy végződik a hagyomány — a dévai börtönben e szókat szokta magában mondani: „A pápák kardja, a kereszt s a halál képe — semmi nem fogja az igazságot útjában feltartóztatni . . . Azt Írtam, a mit éreztem, s a mit érzék, bizó lélekkel igazán hirdettem. Meg vagyok győződve, hogy az én vesztem után a hamis igehirdetők tanai össze fognak omlani“ x). Déva vára komor falai közül, ez volt az utolsó élő hang, melyben azon nagy szellemnek még e földön léte nyilatkozott, mely egész életét a legnehezebb dolog, az Istenség eszméje kitanulásában töltötte el, mely mint egyházi szónok új és ragyogó eszmékkel, mint iró örök becsű müvekkel, mint közügy embere úttörő munkákkal, miveltség- és szabadságterjesztő merész tettekkel jelölte meg azon pályatért, melyen 69 év alatt áthaladott. Maghalt 1579. november 15. Az őt e bús szállásra befogadó István tisztartó vitette ki s tétette örök nyugalomra * 2), a városon kivül egy messzi ellátszó római kő mellett. 3) Possevinus jezsuita iró s szerzetének kolozsvári Collegiuma felállításában a Báthoriak híve, ezt írja haláláról: „Ot végnapjában őrület fogta el, s az ördögök előtte megjelent nagy csoportjához igy szólott: „íme, kik várnak rám, mint átázásomban kísérőim ! “ 4) Ezt mondta vagy hasonlót e rend Ariusról, Cerinthusról, Lutherről, Hussról s minden keresztény századok nagy emberéről. Ellenkezőleg Dávid F. élete olyan volt, hogy bár agylázas betegségben halt el, inkább illik rá Virgilnek ama szép mondása: „0, mint a tenger kőszála, meg mozdíthatlanul áll. Mig oldalait a körül ordító vizliullámok irtoztató robajjal verdesik, ő saját erősúlya által szilárdan tartja fenn magát. A körülötte levő szirtecs■) Egyháztörténelmi Emlékeic. 1. Oklev. s rok. tárgy. . . . xvii. sz. | A végső két vers-szak látható az előszóban]. 2) Keresztény Magvető, xi. köt. 194. 1. 3) Erdélyi Muzeum Évkönyvei ív. köt. 1866—61. 99. 1. 4) Atheismi . . . 97. levél 2. old. 16*
