Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
I. 1510-1550
9 SZÜLETÉSIDEJE S IFJUSÁUA. ben irja, hogy midőn, Ferenc/ francain királyhoz követségbe küldetett, muzsnai plébános Ferencz doctor is kiséretében volt. l) A katholikus egyháznak kitérésektől megóvása, mit némelyek hitüldözési indokból magyaráznak, kötelességteljesités volt; azt Dávid F. érdemnek joggal mondhatta. A költemény Írója tán használhatott a valónál ragyogóbb színeket rajzához ; de aligha a szász történetírók is nem túloztak, midőn róla oly sötét képet hagytak az utókorra. Az Unitárius Vallástörténet Írója Dávid F.-et — forrásra hivatkozás nélkül — Kolozsvárnak 1540. Luther hitvallása elfogadásakor az átment r. kathol. papok közé sorozza, mint iskolai altanitót [Lector- 1] 2), pedig történelmileg áll, hogy a királynét türelmességben nem követő váradi püspöknek mintkir. helytartónak vaskarja, mint hierarchának mindenhatósága — felváltva a kolozs-monostori várkastélyban és a gyula-fej érvári várban tartózkodása következtében — a közelében levő két város lakóin és lelkiismeretére nehézkedett leghosszasabban, nem engedve ott a reformatio meggyökerezését. Az új hitü és szellemű iskola — a mint látni fogjuk — csak 1556—57-n alapitatott Kolozsváratt. Még 1552-n is, midőn Izabella a koronát a piaczi nagy templomban I. Ferdinánd királynak átadta, Martinuzi elébb nagy fénynyel tartatott római kathol. isteni tiszteletet. Ha el is volt fogadva Kolozsváratt 1540—42-n, az özvegy királyné Erdélybe jövetele után Luther vallása, az új hívek ott, mint máshol is a várak falai közt, lappangó életet folytattak: voltak egyházi gyűléseik elnök, eklézsiáik püspök nélkül, fejlődni, terjedni, alakulni a hitüldöző Martinuzi halála előtt nem lehetett . . . Dávid F. nyolcz évvel később ment egyetemre, s mint hátrább elé lesz adva, tízzel későbben lett Beszterczén tanodaigazgató — akkor is mint r. katholikus. Az őt jól ismerő Schesaeus 1555-ről hja kolozsvári altanitónak, még 1557-n is életkora felett [sitpra aetatem] érettnek és tudósnak vallva; sőt maga Dávid F. is ez évben Pomarius Keresztélyt mintegy atyjának irja, a mi szintén ifjú életkorra enged következtetést. A fennebbi történetelőadás tehát egykorú emlékek által máig nem igazolt hagyományos elbeszélésnél többnek nem mondható. ') Engel, Geschichte des Ungarischen Reichs . . . Wien, 1814- IV-ik köt. 56. 1. 2) Székely Sándor, megjelölt müve 49. 1.
