Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XIV. 1578-1579
240 AZ 1579-KI ÚJ HITVALLÁS. teli, megteszem. Ján, 14. Szájat adok nektek és bölcsességet. Luk. 21. Örö& éíeíeí ödo/i' we/ci. Ján. 10. Nem olyan Közbenjárónk ő, bogy nekünk semmit ne adna, vagy ne lenne mit kérjünk tőle, mit várjunk s reméljünk, minthogy a mennyei Atyától mindent a végre vett, hogy mindaz mint tagjaira ránk szálljon. IV. Azt is mondjuk a szentirással, hogy a Jézus Krisztus, a ki a mi fejünk, most is az egyház királya, híveit igazgatja Szentlelkével, uralkodik élők s holtak felett Rom. 14., sőt igazgat mindent hatalmának szavával Zsid. 1. Mert Krisztust azért adta nekünk az Atyar hogy hívein uralkodjék s nekik örök életet adjon, ő legyen egyedül ég alatt, ki által üdvözülünk Csel. 11. S bárha 1. Kor. 13. ez van: A végezet akkor lesz, mikor a Fiú átadja az országot az Atya Istennek, mikor neki mindenek alávettetnek, abból nem következik, hogy Krisztus most nem a mi Istenünk, királyunk s főpapunk, midőn ugyanott az mondatik: Addig kell neki uralkodni, míg mindenek alája vettetnek“’ ’). Hogy e hivatalos Hitvallás, Dávid F. thordai zsinaton kifejezett hittani álláspontja között a különbség könnyebben felfogható legyen, itt közlöm az ő Jézus nem imádásá1 illető nyilatkozatát: Sommernek Károlyi ellen irt s 1582. megjelent 2) művében közölve vau Dávid F.-nek az 1579. ápril 27-ki |apr. 17-ki téves] thordai zsinati országgyűlésre fogságából beadott Hitvallása, mely a Krisztus-nem-imádás elvén nyugoszik. Ebben ő igy szól: „Vallom, hogy Jézus, a megígért Messiás, Istennek Fia, nem természet szerénti, de tiszténél fogva való Isten \Deus ex Officio], a kinek tisztessége, dicsősége s hatalma az egyetlenegy Atya Istentől függ, a ki Fiát szavai és tudománya megtartása által kívánja tiszteltetni; élők és holtak ítélő bírája, igazság mestere stb. a kinek hatalma van megnyitni és bezárni az élet könyyét ... De ő nem az, sem egyenlő Isten az Atya Istennel, a mi pápistás vélemény'. . . . Hogy uralkodik s jár közben az égben s hogy nem, a szentirás egymást felvilágosító helyeiből igy egyeztetem: Kérni fogom Atyámat, Más vigasztalót küldök, Az ember Jézus a mi szószólónk, Uralkodik és uralkodni fog. Mint egykor a földön jártában, most az égben nem teszi azt, elvégezte akkor, mikor magát az emberiségért feláldozta. Kérni fogok nem csak azokért, de a kik hisznek tanítványaim szavaiban s ez által én bennem. Ez a Krisztus engedelmes áldozata, kérése, közbenjárása, ez az örök szövetség köztünk és az Atya közt, mit Jézus kötött. Ezért van, hogy imánkat Krisztus által juttatjuk Isten elé, nem mintha érettünk ő hajtaná meg térdeit Atyja előtt vagy szóval könyörögne. Ezek a szólamok pedig: közbenjárni, kérni, könyörögni s hasonlóka szentirás analógiája, nem pedig emberi gondolkozásmód szerint értendők. Mert a mindenütt jelenlevő Isten mindent lát és hall. Nincs szüksége közbenjáróra, hanem ez csak a mi vigasztalásunkért van, hogy az Istennek szentéi, kiket megpróbáltatások érnek, Krisztussal, mint menyekben lakó fejőkkel s általa Istennel ') Egyháztörtén. Emlékek. I. Oklev. . . . xvm. sz. 3) Láss róla: Egyháztört. Emi. II. Dávid F. Írod. emlékei XL. sz. alatt.
